A világszervezet, a WWF hazai irodája hangoztatta is aggodalmát, hogy a vízügy az új struktúrában csak az árvízvédelmet jelenti majd: a vízügyet már két éve kettéválasztották, az árvízvédelmet a belügyi tárcához csapták, míg a többi rész a vidékfejlesztési tárcánál maradt, de az ezért felelős helyettes államtitkárság egyre kisebb lángon dolgozott.

Ha a klímaváltozás hatására mind gyakoribbá válnak az aszályok és a heves árvizek, kockázatos, hogy hazánk a megelőzés helyett jórészt a „katasztrófavédelemre” helyezi majd a hangsúlyt. A WWF-nek igaza van. Csakhogy a vízügynek és a víz tudományának, a hidrológiának a folyamatos lecsúszása a politika szemében nem két éve, s nem is csupán az Orbán-kormány regnálása óta tart.

A vízügy ugyanis a rendszerváltás egyik igazi vesztese. Amikor a hajdani zöldszervezetek a rogyadozó pártállam utolsó éveiben a bős–nagymarosi erőmű ellen demonstráltak, tulajdonképpen a rendszer erejét tesztelték. A szabad választások után értelemszerűen minden rendszerváltó párt ideológiai alapkőnek tekintette a vízierőmű-ellenességet. Az egyoldalú szakmai érvrendszer és politikai szűklátókörűség aztán szükségszerűen vezetett a Duna eltereléséhez, a Szigetköz kiszáradásához, a délebbi szakasz folyamatos mélyüléséhez és ahhoz, hogy az erőmű által termelt áramból sem részesedünk.

A Horn-kormány bukásában is szerepet játszott a próbálkozás a tárgyalások felvételére, ezért azóta a bősi kérdés a szocialisták szemében is vörös posztó. Ennek aztán óhatatlanul következménye lett a vízügy fokozatos leértékelése a politikai intézményrendszerben. Amikor a nemzetközi hírű Vitukit, az ágazat tudományos háttérintézményét is megszüntették, nyilvánvalóvá vált, hogy a hidrológia, a tudományos élet „Krahácsa”. A vízminőség-védelem, a vízhasznosítás és felelős elosztás mind írott malaszt maradt.

Jellemző, hogy amikor idén nagy csinnadrattával víz világkongresszust szerveztünk, az ország számára igazán fontos vízpolitikai kérdések hiányoztak a programból. Eközben – szakmai körökben pártszimpátiától függetlenül – egyre világosabbak a korábbi hibák, de politikai szinten még mindig senki nem meri vállalni a téma megpendítését, objektív, szakmai alapokon történő megtárgyalását. Ma, amikor a megújuló energia-források felhasználásában messze a vízenergia vezet, zöldszempontból is nehéz lenne kapásból elutasítani a kérdést, csakhogy ekkor fel kéne vállalni néhány akkoriban elkövetett hibát.

Pedig sajnálatos módon a környezetvédelem ázsiója is zuhanóban, az Illés Zoltán vezette államtitkárság is megszűnik, bár ebben része van az ő személyes hibáinak és ebből következő politikai súlyvesztésének is. Akárhogy is, a zöldek sem nyertek, a vízügy is veszített, se pénz se posztó, mondhatnánk. Pedig egy jó ruhához mindkettőre szükség lenne. Egyelőre azonban itt állunk meztelenül, megfürödve. Mert azért a víz az úr!

Nagymaros ügyét senki sem meri megpendíteni FOTÓ: CIVERTAN.HU