Nincs abban semmi különös, ha a világ vezető gázipari óriáscégének első embere úgy sétál be a magyar miniszterelnök dolgozószobájába, mintha annak semmi más dolga sem lenne, csak őt fogadni. Miller urat nem fogják váratni a parlamenti folyosón, főként, ha a nekünk szállított gázon kívül a magyar kormány egyéb (energiapolitikai és beruházási) törekvéseiben is számít az orosz fél közreműködésére. Valójában azt sem igazán kellene túlértékelni, hogy egy olyan cég, amelynek egy vezeték építése a feladata, a munkálatok megkezdése előtt egy évvel megbíz néhány mérnököt azzal, hogy készítse el a terveket.

A megállapodást és a látogatást a Moszkva és Brüsszel között folyó jogvita teszi érdekessé, az orosz fél némi csúsztatást tartalmazó közleménye pikánssá, a magyar kormány titkolózása pedig röhejessé. Értjük, hogy Orbán Viktor kínos helyzetben van, hiszen nemcsak lavíroznia kell az orosz kérések és az uniós igények között, de itthon sem veszíthet szabadságharcos imázsából.

Pedig az IMF legyőzése után és a rezsiháború közepette Magyarországon a helyzet változatlan. Amíg az ipari termelés és az export nagy részét német konszernek, a gázfelhasználásunk 80 százalékát pedig az oroszok adják, két úrnak kell megfelelni. A harcos elkötelezettség a kihűlő fűtőtestnél ér véget.