A melegek és a magyarok joga összefügg. Értelmes magyar ember nem vonhat le más következtetést a horvátországi történésekből.

Horvátországban december első vasárnapján népszavazást tartottak. A szavazásra jogosultak háromnegyede ezen nem vett részt, viszont a negyedik negyed kétharmada igent mondott arra, hogy a horvát alkotmányba foglalják bele: „házasság kizárólag férfi és nő között lehetséges”. Ez a helyzeten nem változtat, mert eddig sem engedélyezték a melegek házasságát, viszont a katolikus egyháznak és a kezdeményező szervezeteknek ez a szimbolikus győzelem valamiért mégis nagyon fontos volt.

Tudósítónk megírta, mi is a gyakorlati jelentősége ennek a szép konzervatív-keresztény győzelemnek: „sokan tartanak attól, hogy a sikeres referendumon felbuzdulva más kisebbségi jogok is csorbulhatnak. Sokan például azt is népszavazással szeretnék elérni, hogy csak 50 százalékos lakossági arány fölött kelljen biztosítani a kisebbségi nyelvhasználatot. Ha ez megtörténne, Horvátországban egyetlen nemzeti kisebbség sem gyakorolhatná többé hivatalosan az anyanyelvét”.

Helyben vagyunk. Horvátországban nincs sok magyar, de van. És az ottani példán fölbuzdulhatnak a „nemzeti erők” szerte a régióban. És, mint látjuk, többségnek megteszi az aktív kisebbség is (a fenti esetben például a horvát választópolgárok ötöde). Akit nem érdekel a melegek házassága vagy a kisebbségiek nyelvhasználata, otthon marad, a többiek meg kivívják a nevükben a jogfosztást.

A többségnek nagyon sok esetben joga van a kisebbséget korlátozni. Például a gyilkos hajlamúak kisebbségét abban, hogy gyilkoljon. Mivel ez a meggyilkolt egyént minden élettevékenységében akadályozza. Ezzel szemben a melegek házassága senkit nem akadályoz meg abban, hogy olyan házasságot kössön, vagy ne kössön, olyanban éljen, vagy ne éljen, amilyenben akar, vagy nem akar. A kisebbségi nyelvű ügyintézés avagy felirat senkit nem gátol abban, hogy a többség nyelvén intézze ügyeit vagy olvassa a feliratokat.

Ám azt mondhatja bárki, hogy őt sérti, neki fáj, ha a hazája elismeri azt a házasságot, amelyet ő, hite szerint nem ismer el. És hogy jön egy kisebbség ahhoz, hogy neki ilyen fájdalmat okozzon?! Nos, ha ez jogfosztás indoka lehet, akkor a (magyar) szabadságnak (is) vége van.

Poór Csaba kollégám októberben Vukovárból tudósított. Ott heves harc folyik azért, hogy a lakosság harmadát kitevő szerbek nyelvén ne legyenek feliratok. Leverik a táblákat, tüntetnek. Vukovár sok borzalmat látott. A tüntetéseket szervező mozgalom vezetője így nyilatkozik: „A cirill feliratok számunkra az erőszakot jelképezik. A meggyilkoltakat, az elhurcoltakat és megkínzottakat, a meggyalázott asszonyokat, a nem szerb nemzetiségűek elűzését.” És hozzáteszi: „a szerb feliratok az egészséghez való alkotmányos jogot is sértik, hiszen stresszt okoznak”. A helyi magyar egyesület vezetője is ezt az érvelést erősíti!

Ki vitathatja, hogy itt valódi és nagy fájdalomról van szó?! S ki kételkedhet benne, hogy ha a többség nem tartja természetesnek, hogy ezeket a fájdalmakat el kell viselnie, akkor a kisebbségeknek annyi. Azokkal a szerbekkel együtt, akik éppen a szerb milícia ellen harcoltak. Ki képzeli, hogy a magyarellenes fellépéshez hiányozni fognak a magyarellenes fájdalmak?! Romániában, Szlovákiában, Szerbiában.