Egyfelől vicces, amikor a Facebook, a Microsoft meg a Yahoo aggódik az internet szabadsága és a magánszféra sérthetetlensége miatt, másfelől meg inkább riasztó. Ha a virtuális magánélet adatainak lehalászásából talán a legtöbbet profitáló világcégek is érzik, hogy a világ rossz felé tart, akkor igazán nagy lehet a baj.

A világháló a pioníroknak még a korlátlan kommunikációs szabadság illúzióját adta; ebből mára – részben a technológia, részben a szabályok átalakulása miatt – a júzerek totális kiszolgáltatottsága lett. A történelem során mindig is meglévő információs aszimmetria – a felül lévők sokat tudhatnak rólunk, mi viszont alig láthatunk bele a nagyok kártyáiba – mára a jogfejlődés alapvető trendjeire fittyet hányva egészen szélsőségessé vált.

Erről most jórészt az információtechnológia tehet: a telefon lehallgatható, az e-mail elolvasható, a profil szűrhető, az internetes aktivitás megfigyelhető. És ez ma már nem megkerülhető: aki nem akar lemaradni, ezeket használja. És mivel az információ hatalom, a hatalmasok fülelnek, olvasnak, szűrnek, figyelnek rendületlenül.

Lehet ellene értelmiségi petíciót írni, nagyvállalati nyílt levelet szerkeszteni, az ENSZ-t mozgósítani, de a legkörültekintőbb törvény vagy nemzetközi egyezmény sem változtat a tényen: amíg csak egy ember tud valamit, addig az titok, de ha már a telefon, a számítógép vagy az okostévé is tudja, akkor soha többé nincs százszázalékos biztonságban. Hogy meddig tart a privát szféra, az leginkább a hatalomgyakorlók önkorlátozásán múlik – vagyis egy olyan tulajdonságon, amivel a hatalom birtokosai a legritkább esetben rendelkeznek.