Tamás Ervin: 16

Gyurcsány Ferenc tizenhat pontja kiveri a biztosítékot. Egyrészt azért, mert szerzője már eddig is arról volt híres, hogy több a bepálló programja, mint a beváló, másrészt, mert ezzel együtt hihetetlen elánnal és kitartással próbál figyelmet csiholni egy olyan Magyarországnak, amilyennek ő szeretné látni a hazáját. Ebből a tizenhat pontból bőven van olyan, amely megrökönyödést kelt, amely jobb időkben jobb vitákra ingerelne, van, ami szakmailag sántít, vagy csak a vágyak szintjén megvalósítható.

Gyurcsány megszüntetné a köztévét
Gyurcsány megszüntetné a köztévét

Csakhogy a Demokratikus Koalíció programja nem egy kormányra készülő párt alapos elemzésekből, hatásvizsgálatokból leszűrt tervezete, hanem a társadalom egy részének fájdalomküszöb-leltára, amely megmutatja, nyomásra, érintésre, hőre hol feszülnek meg, ernyednek el testtájaink. A DK nem válogat a reakciók között, nincs és nem is kell tekintettel lennie a szélsőséges fogadtatásra, hiszen még vezető testületei is tisztában vannak azzal, hogy ha a párt teljes némaságba burkolódzik, akkor is végletesen megosztó. Mert Gyurcsány pártja. És mert a Demokratikus Koalíció abból él, hogy őszinte. Nyilván ennek is vannak határai, de nem ott és úgy húzódnak, ahol és ahogyan azt a mai – Orbánnal szembeni – közbeszéd illőnek tartja. A DK provokál és megbotránkoztat, ugyanakkor egy higgadtabb ország polgárait akár el is gondolkodtathatná.

Ezek a tételek a gyurcsányi vehemenciáról árulkodnak, de szerintem téved, aki azt hiszi, hogy egymaga írta, rendezte sajtó alá mindezt, és társai most hallottak tartalmukról először. Kétlem, hogy még beszélni sem lehetne róluk, annyira elszakadnak a realitástól. Az, hogy tabuknak megy neki tiszta erőből, s hogy ezzel azokat a jelzőket erősíti, amelyek már eddig is szerves részei voltak az ellene folyó karaktergyilkosságnak, egyszerű földi halandó számára kevéssé teszi érthetővé viselkedését. Csakhogy a vegytiszta igazságok jobbára laboratóriumokban viselkednek használhatóan – a való életben általában elbukunk velük, mert adott időben éppen a hasznuk hasznavehetetlen.

Ne tagadjuk, hogy a pontok között sok olyat lelünk, amelyre gondolni ugyan mert az MSZP vagy az Együtt, de úgymond diplomatikusan megkerülte, simára csiszolta a választ. Ilyen a határon túliak szavazati joga vagy a vatikáni szerződés. Nos, mindkettővel van probléma, de egyikhez se kéne fejszével nekirontani. Nem is fog – mert nem lesz abban a helyzetben. Illúziónak tűnhet a kötelező nyugdíjba vonulás korhatárának eltörlése vagy a közszolgálati televízió bezáratása. Megtenni mindezt nehezebb, mint leírni, de egy biztos: a tervezet köntörfalazás nélkül tudósít egyfajta értékrendről, világképről. Jellemző, hogy egyik pontjával, a felsőoktatás ingyenességével kapcsolatban anno a szocialisták is felvetették, hogy csak az első év legyen ingyenes, utána a térítés függjön a teljesítménytől – majd ennek fogadtatásával szembesülve egykettőre visszavonulót fújtak.

Vegyük úgy, hogy Gyurcsány és pártja arccal az általuk megnyerhető 5-8 százalék felé politizál. Nem kell állandóan lakmuszpapírral méricskélniük, hogy mire, miképp reagál a nagy sokaság. A megannyi irreálisnak, merésznek, felszínesnek vagy polgárpukkasztónak minősített tézisek egy bensőséges ismerkedési est keretei. Zene, tánc később.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.