Németországban a Berliner Zeitung terjedelmes riportban, itthon az MTI korrekt rövidhírben számolt be az Audi–Zsák-ügyet újra játékba hozó minapi brüsszeli meghallgatásról. Ez utóbbit a kormánypárti médiabirodalom többi orgánuma nem tartotta közlésre érdemesnek – így Magyarország azon kétharmada, amelyik az állami hírgyár sokszorosan újrahasznosított információiból tájékozódik, ma sem tudja, hogy az EU ellen folytatott szabadságharcnak ez a kicsi, de fontos csatája milyen eredménnyel zárult. Apró szépséghiba, hogy az ellenzéki lapok vagy az internet tartalmait fogyasztók sem sokkal felvilágosultabbak: a történetnek egyszerűen nincs olyan olvasata, amely a mainstream média által felkínált keretek bármelyikében értelmezhető.

A sztori dióhéjban annyi, hogy a magányos természetvédő – akit négy hónapra börtönbe is dugtak az ügy kapcsán – meg van győződve róla: az Orbán-kormány alatt az Európai Bizottság jogtalanul vette le azt a győri területet a Natura 2000-es védettségi listáról, amelyet még az előző, szocialista kabinet ajánlott fel az Audinak gyárbővítésre. Ahhoz, hogy a projekt megvalósulhasson (jelentősen hozzájárulva a már-már szabad szemmel is látható magyar gazdasági növekedéshez), Orbán Viktornak nemcsak elődjével, hanem a brüsszeli bizottsággal (az EU bürokratikus túlhatalmát megtestesítő arctalan szörnnyel) is szorosan együtt kellett működnie, még tőle is szokatlan nagyvonalúsággal értelmezve a hazai jogszabályokat.

Nehéz eldönteni, hogy melyik kínosabb – különösen azután, hogy hétfőn az Európai Parlament petíciós bizottsága gyakorlatilag elfogadta Zsák Ferenc interpretációját a nehezen követhető eseménysorról. Ha lassan az unió összes döntéshozó fórumát körbejáró szövevényes história egyszer nyugvópontra jut, akár az is előfordulhat, hogy a bizottság kötelezettségszegési eljárást indít a saját hibás döntéséhez téves információkat szolgáltató Orbán-kormány ellen (amivel mellesleg az Audit is kellemetlen helyzetbe hozza), és vétlen szereplőként egyedül a továbbra is bírósági eljárás alatt álló Zsák Ferenc marad a porondon. Az ő bűnéül mellesleg azt rótták fel, hogy peren kívüli megállapodásra kényszerítette az autógyárat: eláll az engedély megfellebbezésétől, ha a cég 200 millió forintot költ a gyárbővítés során elpusztított természeti értékek kompenzációjára (nota bene: ezt a munkát most egy konzorcium végzi, az említett összegnek nagyjából a hatszorosáért).

Ez az egész túlságosan komplex ahhoz, hogy a végletekig lebutított üzenetekkel operáló magyar politikai és médiaközeg be tudja fogadni. Orbán egy csónakban a bizottsággal? Vagy – horribile dictu – a szocialistákkal? És mindőjükkel szemben egy civil zöldnek meg egy noname uniós testületnek kell megvédenie – tegyük hozzá: immár a német sajtó szerint is – a magyar jogot meg a hazai természeti értékeket?

A Zsák-ügynek nem is az a legijesztőbb tanulsága, hogy nem fér rá a magyar médiahorizontra. Hanem inkább az, hogy a maga komplexitásában is sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb néhány olyan témánál – a paksi atomerőmű-bővítéstől a rohamléptekben közelgő nyugdíjválságig –, amelyeket végképp reménytelen egy pártközlemény egyszerűségével és egyértelműségével összefoglalni, és amelyekről a mi médiánk túlnyomó része (miként a politika) a lehetséges legutolsó pillanatig szintén nem mond nekünk semmit.