Méltányolható, hogy az összes illetékes hatóság kísérletet tett az ügy eltitkolására. Hogy próbálták elhallgatni, milyen elképzelhetetlen borzalmakat kellett átélnie három szigetszentmiklósi gyermeknek. Azt, hogy a bestiális szülők közösen, saját gyermekeiken tettek lelki, fizikai és szexuális erőszakot. És bizonyos szempontból érthető a hatóságok hallgatása.

Ha már mindettől a szörnyűségtől nem tudták megvédeni a gyerekeket, legalább a nyilvánosságtól, az ártó sajnálkozástól, a megbélyegzéstől próbálják óvni őket, attól, hogy most, amikor már biztonságban vannak, újabb sebeket ejtsünk rajtuk.

A gyerekek miatt talán jobb lett volna, ha mindez titokban marad, és utóbb, valamikor hónapok múltán, csak annyit hallunk történetükről egy illetékes kormánytagtól: volt novemberben egy borzalmas eset, ami az utolsó csepp volt a pohárban, ami miatt a szakmai szervezetekkel együttműködve átalakítottuk, befoltoztuk a szétszaggatott hálót. Azért, hogy soha többé ne fordulhasson elő az, ami Szigetszentmiklóson megtörtént. Az, hogy hónapokon, talán éveken át nem akadt egyetlen hivatali ember, gyámügyi szakértő, orvos, védőnő, pedagógus, senki, akinek dolga lett volna észrevenni: valami nagyon nincs rendben ezekkel a gyerekekkel, segítségre, megmentésre várnak. Hogy soha többé ne bizonyuljon olyannyira működésképtelennek a védőháló, mint ezeknél a gyerekeknél.

A titkolózások ellenére az ügy nyilvánosságra került. Ez azonban csak annyit változtat: ma már pontosan tudjuk, kiknek a szenvedései miatt kell még kérlelhetetlenebbül követelnünk a működőképes gyermekvédelmet.