Miklós Gábor: Bomba ötletek

Miért lenne annyira fontos, hogy a szaúdi hercegek vesznek maguknak néhány nukleáris robbanófejet? Ők egyébként tagadják ezt, s Izraelre mutogatnak, amely szerintük sokszoros atombomba-tulajdonos.

És Iránra, amelyről már időnként fel-felröppen a hír, hogy hónapok, de legfeljebb egy-két év alatt nukleáris hatalommá lesz. Az olajhercegeket az bőszíthette fel, hogy az Egyesült Államok most inkább tárgyalna az engedékenynek tűnő Teheránnal, nem hallgat sem a keménykedő izraeli miniszterelnökre, sem a szaúdiakra. Rijád és más szunnita államok szorongva figyelik Irán regionális nagyhatalmi ambícióit.

Az öbölállamokban az egyik feszültségforrás a szunnita kormányok és a síita alattvalók közötti konfliktus. Emiatt a szaúdi kormány évtizedekkel ezelőtt bevásárolta magát a pakisztáni „iszlám bombaprojektbe”. Felszerelkeztek megfelelő kínai rakétákkal. Egy korábbi állítás szerint ezek egy részét Izraelre, a másik felét Iránra irányították.

A közel-keleti térség atomfegyverekkel való fertőzöttsége nem amiatt veszélyes, hogy egyik vagy másik állam gyors nukleáris támadással akarná lerendezni ellentéteit ősi vagy újabb ellenségeivel. India és Pakisztán évtizedek óta a kölcsönös elrettentés állapotában van. Az atomfegyver-fertőzést a korábbi atomhatalmak támogatása hozta lére.

Pakisztán veszélyes és jövedelmező üzletekbe kezdett a megszerzett tudással. Eladta az eredetileg kínai technológiát Észak-Koreának, amely újabb üzletfeleket keresett az arab világban. A szaúdiak már a kezdetektől benne voltak a titokban folyó fejlesztésékben – az iszlám szolidaritás nevében.

Feltehetően nem annyira Izraelt akarták elrettenteni, mint Iránt vagy Irakot, ahol szintén volt hasonló kutatómunka a nyolcvanas években. De nukleáris terveket dédelgetett egykor Kadhafi Líbiája is, Szíriában pedig Izrael bombázott le egy Észak-Korea által létrehozott reaktort.

Mindez olyan közegben történik, ahol a terrorszervezetek és az államhatalom gyakran átláthatatlan kapcsolatban áll egymással, ahol állameszme a hitetlenek megsemmisítése, s ahol az értelmetlen gyilkosságoknak és öngyilkosságoknak (dzsihád) valóságos állami kultusza van. Nem lehet véletlen, hogy ennyire vágynak itt az atomfegyverre a különböző despoták. Szaúd-Arábia viszonya a Nyugattal sokértelmű, elég a 2001. szeptember 11-i merénylőkre gondolnunk.

Ez az ország egyszerre várja el, hogy archaikus berendezkedését védje meg a Nyugat, miközben bőven jut pénz a globális Nyugat-ellenes dzsihád finanszírozására. A közelmúltban Svájcban volt egy diplomáciai kísérlet arra, hogy hívjanak össze konferenciát, amely az atomfegyvermentes Közel-Keletről tárgyalna. Esélytelen ötlet. A térség főszereplői nukleáris eszközökkel akarnak biztonságot teremteni. „Bomba ötleteiktől” egyre veszélyesebb a világ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.