A kelet-európai történelem kellemetlen szokása, hogy kikel a sírból és riogatja az élőket. Magyarország néhai vezetői különös előszeretettel teszik ezt – írta a Financial Times tudósítója Horthy húsz évvel ezelőtti kenderesi újratemetéséről. Azon MDF-es miniszterek – Boross Péter és Für Lajos – eléggé vicces módon „magánemberként” vettek részt. A liberális sajtó pedig azon a nyáron a kormányzót olyan pojácának mutatta be, akit – különösen március 19-e után – falhoz kentek a németek. Nemcsak azzal, hogy idevezényelték a Mussolinit is kiszabadító Otto Skorzenyt a Waffen SS-től, aki aztán Horthy fiát szőnyegbe csavarva raboltatta el. Horthy akkoriban már mindent aláírt, amit elétettek, mert a nyilas puccstól félt. Felháborodott levelet írt Hitlernek, melyben fegyvereket kunyerált, de ki is akart ugrani. Amiről a németek megint csak mindent tudtak.

Effélék jutottak eszembe, amikor Lóránt pap most vasárnap kitolta állandóra a Szabadság téri templom elé a mellszobrot, mely eddig benn tanyázott Isten házában. Azonnal fel is tűntek a sárga csillagos tiltakozók, akik valamivel többen voltak, mint a kegyelmes úr kései szoboravató rajongói.

Sietek leszögezni, hogy eleve utálom a mellszobrokat. Most megnéztem közelebbről a Horthyét. Ugyanaz a kisimult arc, mint a millennium tiszteletére avatott István-mellszobrokon. Ami persze nem jelenti azt, hogy ha rendes, művészi értékkel bíró szobrot avattak volna, azt jobban tűrném. Horthyról, aki Endre Lászlóra, a munkamániás hóhérra bízta a zsidók „kiszállítását”, nemigen készülhetne modern műalkotás.

A szoborállítók – akiknek a tömeg azt üvöltötte, „nácik, haza!”, nagyon is itthon vannak. Gondoltak a netán köpködős, tojásdobálós jövőre is, mert a Horthy-mellest plexibura alá téve tolták ki a térre. Őrizni is fogják, nehogy valaki kárt tegyen benne. Ennek is megvan a maga kíméletlen bája.

A fő kérdésre is válaszolni kell. Lehet-e szobrot állítani Horthy Miklós kormányzónak, akit félmillió honfitársunk gázkamrákba küldése és a második magyar hadsereg katonáinak értelmetlen pusztulása után sem állítottak bíróság elé? Lehet. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem vezette a területi revízió hamis mákonyával tragédiába az országot, és Hitler csatlósa maradt akkor is, amikor már semmi remény nem maradt a kilábalásra, azzal nem állunk le vitatkozni. Ha az újnyilasok, élükön a református pappal, Horthyt gondolják a XX. század új generációi elé példaképül állítani, azzal sem tudunk mit kezdeni. A valóságot látjuk: a fiatalokat sem lehet meghülyíteni Nyirő József és Tormay Cécile szövegeivel, noha próbálkoznak vele. Lehet a kommunistaüldözésben sikeres, ám a diplomáciában tehetségtelen politikust hazafiként láttatni: hős akkor sem lesz belőle. Para-Kovács Imre kollégám Horthy Bélának nevezte a távolba vesző alakot, ami sokat elárul abból, mi várható, ha valaki újra fel akarja támasztani Vitéz Kőbányai (by Hofi) kultuszát.

A szobor