Vámosszabadi hadakozik önmagával. Ez az a magyar–szlovák határ mellett elterülő község, amelyik brutálisan bántó hangnemben szólalt fel a nyáron az elhagyott helyi határőrlaktanyában kialakított menekültszálló – hivatalosan: nyílt befogadóállomás –, és annak akkor még nem is ismert lakói ellen.

A képviselő-testület fele a napokban lemondott, a világhálón pedig egymásnak estek az összesen 1600 lakost számláló falu legalább két táborra szakadó tiltakozói. A távozó képviselők a megyei lapnak a beruházások elmaradását, karizmatikus vezető hiányát és annak az ingatlannak a sorsát hozzák föl, melyben végül is „ideiglenesen” elszállásolták a menekültstátuszért folyamodókat. Ha megvette volna a falu a volt laktanyát – érvelnek –, akkor most nem idegenek laknának benne.

Az önmagukat civil ellenállóknak tartó csoport vezetői nem egykori és mostani képviselők, állítólag nem is akarnak azok lenni, őket a helyi népharag és a felnagyított félelem szinte közfelkiáltással emelte a tiltakozás élére. Ez a szervezet a világhálón számol vissza, s készül arra, hogy jövő márciusban kitelepítik az idegeneket a faluból. Erre ugyan nem adta becsületszavát Pintér Sándor belügyminiszter, arra azonban állítólag igen, hogy márciusában újratárgyalják a tábor ügyét, s szükség esetén a létesítmény bezárásáról is döntenek.

A helyiek abban bíznak, hogy a választások küszöbén a kormány nem meri a faluban hagyni a menekülteket. Mások szerint, amíg a DK által támogatott polgármester áll Vámosszabadi élén, ez a kormány nem tesz gesztust. Talán ezért is erősödtek fel a helyi támadások a falu első embere ellen, pedig eddig ő sokkal inkább a település kirekesztő közhangulatához csatlakozott, mint a DK értékrendjéhez.

Bárhogy is van, egy „ellenálló” mozgalom létalapját az ellenállás jelenti. Ha nincs minek ellenállni, felmorzsolódnak. Vámosszabadiban az idegenek jelenléte nem hozta magával a bűnözést, nem erőszakoltak meg, raboltak ki senkit, nem hurcoltak be járványos betegségeket – miként ezt a tiltakozók nyílt fórumokon megfellebbezhetetlenül vízionálták. Az ellenállók azért résen vannak, azonnal jelentik egymásnak, s a rendőröknek, ha a menekültek egyike-másika – jogszerűen, mert napközben szabad a kijárásuk – felbukkan a falu utcáin.

A falu megosztottsága arra is utal, hogy Vámosszabadi csak látszólag az idegenek bejövetelével hadakozik, valójában önmagával kel birokra. Tavaly szeptemberben szó sem volt még menekülttáborról, amikor a polgármester lemondott, hogy aztán novemberben újraválasszák. A konfliktusok nem szűntek, ám az érkező menekültek híre átmenetileg egyesítő erőnek bizonyult. Közös ellenséget találva önmagukat hiszterizálták. De ezt a feszültséget nem lehet örökké fenntartani. Közelednek a választások, a mostani polgármester már nem indul, elkezdődött a helyezkedés, a taktikázás, újra valódi gondokkal találják magukat szembe. Ezek maguktól akkor sem oldódnak meg, ha netán fölszámolják a menekülttábort.

Vámosszabadi tüntetők érkeznek „ide, Győr mellé”