Meggyes eredményei

Cseri Péter cikkében (Kései süllyesztő, szeptember 25.) azt írja: „Ha Meggyes Tamásnak valóban lett volna érzéke a politikához, már három évvel ezelőtt veszi a kalapját, amikor elveszítette a polgármesteri székét, miközben a Masszívan jobboldali többségű esztergomi választópolgárok a saját párttársait – jórészt ismeretlen sameszait – könnyedén betolták a képviselőtestületbe. Tehát nem a Fidesszel volt bajuk, hanem Meggyessel”. Ez elterjedt vélemény, nagyon sok helyen kerül elő azóta is, ám téves. Kérem, legalább önök ne terjesszék.

A fideszes jelöltek az egyéni választókerületekben valóban mindannyian győzni tudtak, de ez nem jelenti azt, hogy a Fideszt Esztergom szerette, csak Meggyes ellen szavazott. A különbség oka az, hogy a polgármester-választáson egy ellenfele volt Meggyesnek, míg a választókerületekben többen is elindultak. Meggyes 35 százalékot kapott a polgármester-választáson, a képviselőjelöltjeik pedig 32–42 százalék közti eredménnyel nyertek a körzetekben. Köztük maga Meggyes is, és nem is övé volt a legrosszabb eredmény.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.