Egyelőre annyi jelenthető ki, beigazolódott, amit sokan nem hajlandók tudomásul venni: pénz nélkül nincs légitársaság.

Lehet valakinek a kezében forradalmi üzleti terv, ha nincsenek a zsebében a milliárdok, senki nem fog repülni. Bármenynyire is szeretnénk nemzeti légitársaságot.

Nálunk a remény is márkanevet szült. Többtucatnyi szakember adta fel meglévő egzisztenciáját, sokszor azt a munkát, amit nehezen találtak meg, miután a Malév és a kormány cserbenhagyta őket.

De a befektetők nem álmodoznak. Nem tesznek hozzá az egyhez 99-et csak azért, hogy kijöjjön a száz. Feltételeket szabnak.

Az engedély meglétéhez kötik a pénz utalását – már ha vannak, és kötik egyáltalán –, hiszen tudják: a papírok megszerzéséhez is kell akkora tőke, amely komollyá teszi a partnert. Odáig nem lehet eljutni aprópénzből.

Nulláról felépíteni egy új légitársaságot, tisztán üzleti alapokon, a világgazdaság mai állapotában lehetetlen. Nem véletlenül fáradoznak a nemzeti cégmentésen ma is a csehek, lengyelek, olaszok, osztrákok. Pusztán üzleti alapon nincs esély. Lehet álmodni prémium magyar légitársaságról, de ma Budapest a fapadosoknak is sovány profitot termel.

Üzletet nem lehet nemzeti érzelmekre alapozva csinálni, de légitársaságot nemzeti érdekből fenn lehet tartani. Ehhez viszont mélyen kell a nemzet zsebébe nyúlni.

A valóság kiábrándító: valakinek fizetnie kell. Most úgy áll, azok, akik hittek a Sólyomnak, újra derékba tört karrierrel fizetnek az álmukért. De nekik legalább tiszta lesz a lelkiismeretük.