Indok: INA

Nem adjuk Hernádi Zsoltot – érezteti a magyar kormány, nem törődve a hatalmi ágak szétszálazásával. Mégsem lennénk a Molvezér helyében: talán néhány médium manapság azzal keresi, hadd csináljanak már róla néhány fotót, ott a rácsos kapu mögött, pusztán esztétikai okokból szomorú arccal, esetleg tartsa össze a két csuklóját is, persze csak az archívum számára. Nehéz napok.

A hasonlítgatás sosem szerencsés, hisz semmi sem teljesen egyforma. Nem is hozakodnék elő vele, ha nem a magyar kormány bocsátkozna zavaros fejtegetésekbe annak bizonyításául, hogy amit Horvátországban csinálnak a külföldi energiabefektetőkkel, az teljesen más, mint amit az Orbán-kabinet tesz itthon immár három éve.

Tagadhatatlan: most a mi nyakunkba zúdul a szemét. Mi az alsó szomszédra szórtuk, a felső meg ránk.

Orbánék arra hivatkoznak, hogy nálunk egyetlen energiacég-vezért sem vittek börtönbe. Tényleg: miért is nem? A Fidesz tizenöt éve minden választási kampányát arra építi, hogy ezek az energiamultik, no hát, kérem, miket tesznek, talicskázzák ki a pénzt, lerohasztják a hálózatokat. És amikor azt kérdeznénk, hogy rendben, de hol vannak a bizonyítékok, akkor rendre azt a kommunikációsan jól kidolgozott választ kapjuk, hogy hülye komcsi. Jobbára egyetlen ilyen eljárásról tudni, Kocsis Istvánéról (aki ma is Hernádival együtt ül az OTP igazgatóságában), de ő – a gyanú szerint – történetesen állami cég vezéreként síbolt. Ha tehát a multik eddig loptak (nem vagyunk meggyőződve, hogy nem), akkor azt a Fidesz eddig nem tartotta szükségesnek hitelesen bizonyítani. Mindez persze nem akadályozza meg Orbán Viktort, hogy nyája élén reggeltől estig rezsiharcot folytasson az energiamultik és egyéb árnyak ellen.

Elképesztő cinizmus a magyar kabinet részéről az a horvátoknak adott jó tanács, hogy az elválásnak létezik kulturált formája. Noha az E.ON gáztárolóit rendesen kifizettük, a hírek szerint más energiacégeket addig kíván a kabinet nyúzni, amíg be nem adják a kulcsot, vagyis azokat ingyen át nem veheti. Végül is valami hasonlót akarnak a horvátok is, csak egy – ma mondvacsináltnak tűnő – büntetőeljárással. Az pedig a horvátok részéről határtalan cinizmus, hogy ott bezzeg független az igazságszolgáltatás, nem tudnak mit tenni. Hernádi se nagyon csodálkozzék, amikor az OMV elleni felvásárlási ajánlat során általa hangoztatott érveket hallja vissza most Horvátországból. Visszafejlesztés vagy ésszerűsítés? Áremelés vagy munkahelyteremtés? Az érem két oldala, és nem szerencsés, ha hol az egyiket, hol a másikat villogtatjuk. A különbségek is beszédesek. Ausztriában is folyt olyan büntetőeljárás, amely akár a Molig is eljuthatott volna, sokkal konkrétabb állításokkal, mégis elhalt. Vagy ott van további 38 országbeli Mol-érdekeltség, Szlovákia, Oroszország, Pakisztán – sehol sem merült fel, hogy Hernádi bárkit is megkent volna.

Minden eset más, de nagyon hasonlít a másikra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.