„Pákozd olyan volt, mint a Valmynál lezajlott csata a francia forradalomban. Az első alkalom, ahol a forradalom ellenállt, az első, ahol az intervenciós sereg meghátrálásra kényszerült” – összegzett annak idején Katona Tamás. Ez olvasható lesz néhány nap mulva abban a könyvben is, amely a Corvina gondozásában jelenik meg október 1-jén a könyvesboltok polcain. A háromkötetesre tervezett sorozat a volt televíziós műsorokra alapozva készül(t). Elmentem a helyszínre, hogy friss fényképeket készítsek a kötet számára e fontos esemény emlékhelyén.

És nem találtam meg először, csak hosszas bolyongás, kérdezősködés után. A nevezetes sukorói templom rendben van, kis kiállítás is szolgálja benne az emlékezetet, és ott az esemény centenáriumán elhelyezett emléktábla a kapu fölött, miszerint „1848. szeptember 28-án ebben a templomban folyt le az a haditanács, mely Kossuth Lajos honvédseregének első győzelmes csatáját előkészítette”. Pákozd közepén pedig áll az obeliszk, amelyet 1889-ben, „Az 1848 september 29-én a jogtalanul megtámadott ország és nemzet védelmében e község határában szerencsésen vívatott csata emlékére kegyeletes hazafiak közadakozásból emeltek”.

A csata helyszínét aztán kerestem még egy darabig. Van ugyan az országút mellett egy kis táblanyíl, mely „Katonai Emlékpark” felé mutat, de erről nem jut a pákozdi csatamező az olyan tévelygőnek eszébe, mint a sorok jegyzője. Más lehetőség, jel nem lévén, a környéken gyalogolóktól más információt nem kapván, elindultunk arra, s meg is érkeztünk rövidesen a Don-kanyar emlékkápolnához. Micsoda ötlet! – gondoltam, pont ide a doni tragédiának emléktemplomot állítani! Hiszen a pákozdi csatában megvert horvát Jellasics seregének körülbelül annyi keresnivalója volt itt, a Velencei-tó partjánál, mint a magyar hadseregnek a Donnál – csak ez utóbbi, száz évvel későbbi eset sokkal nagyobb véráldozattal járt…

Gondolt erre az összefüggésre valaki? Aztán újabb tanácstalanság után, néhány szintén tétova biciklis kiránduló javaslatára mentünk tovább az úton, s megérkeztünk a „Katonai Emlékparkba”. A pákozdi csata helyszínén a pénztár fölött XX. századi háborús jelenet képe lóg! Az ott, helyben, a Mészeg-hegyen működő Turinform Iroda alkalmazottja kijön a másik épületből, prospektust ad át. Olvasom, s itt most továbbadom azt, ami írva vagyon: „A Katonai Emlékparkban az elmúlt több, mint 160 év jelentős eseményeit négy állandó kiállítás 3 helyszínén, számos emlékmű, kopjafa, szobor, valamint a néhány 100 métere található Doni emlékkápolna hozza szinte megérinthető közelségbe.

A látogatók – az 1848/49-as (sic!) szabadságharcnak emléket állító múzeum mellett – végighaladhatnak egy eredeti, II. világháborús lövészárkon, korabeli felszerelési tárgyakkal berendezett bunkerban képzelhetik el az I. világháború olasz frontján szolgáló katonák életét, a sorkatonaság tárgyi emlékeivel találkozhatnak, a békefenntartás történetével ismerkedhetnek meg, vagy éppen repülőgép szimulátoron hasíthatják a kék eget. 2011 októberében újabb elemmel bővült a Katonai Emlékpark Pákozd. Az 1956 őszi események és az abban katonaként résztvevők emlékét az 55. évfordulóra elkészített Emlékpont őrzi.”

A parkban az Aradi Vértanúk Emlékdombja elnevezésű helyen székelykapu áll és tizennégy kopjafaszerű oszlop Batthyány Lajos miniszterelnök és a tizenhárom október 6-án kivégzett főtiszt emlékére, ezeket – ahogy a táblán olvasható – egy házaspár kezdeményezésére készített el egy fafaragó mester. Mint írva van, „Az emlékoszlopok díszítő elemeit szépségük és átütő erejük miatt »Husz ka József: A magyar turáni ornamentika története« című könyvben (sic!) található ősi motívumvilágból válogattuk.” Bevallom, nem igazán értem, miért ez az egyveleg, keveredés? Kell – szándékosan erősen fogalmazok –történelmi vurstli, festett huszárszobor, kopjafa, lövészárok, löveg, bunker, ’56-os emlékpont és „békefenntartás” meg repülőgép-szimulátor azon a helyen, ahol az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc első győztes csatájára kell(ene) gondolnunk, s megismernünk annak a kornak legfontosabb eseményeit, hőseit, történéseit?

Egy faragott kőtábla hírül adja, hogy az 1951-ben állított obeliszkemlék „felújítása 2002. évben széleskörű társadalmi összefogással valósult meg”. Harminckét magánszemély, honvédségi, állami és önkormányzati szervezet nevét vésték a kőbe. Szorosan mellette egy másikon (ezt is megszámoltam) 48 adományozó neve szerepel, köztük minisztériumok is. Ez utóbbi felújítást 2009-ben végezték el, hét évvel az előzőt követően! Újdonság: 2011-ben egy székesfehérvári katonai szervezet és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem megrendelésére egy „katonaszobrász” közreműködésével Móga János altábornagy portrészobrot kapott az obeliszk közelében.

És még valami. A községben álló emlékoszlopon a szabadságharcban használatos Kossuth-címert láthatunk, fölé, szinte különállóan, odaillesztették a koronát is – mégiscsak a kiegyezés után, Ferenc József uralkodása alatt készült az obeliszk. Az 1951-es kőoszlopon Kossuth-címert faragtak márványba, ám utóbb – nyilván az egyik felújítás során – rávésték hátul a rendszerváltás után használatos koronás címert is. Aki nem tudja, hogy ez aránylag új, azt hiheti, hogy része a hatvankét éves emlékhely eredeti arculatának. Nehéz idetalálni – mondtam a Turinform alkalmazottjának. – Sokan mondták már – válaszolta, de nem rajta múlik…

Azért mégis jó, hogy eljut a pákozdi dombra az ember, hogy megnézhesse –mint nagy plakát hirdeti – az Európai Unió pénzén és a Magyar Állam támogatásával 221 millióért kialakított „Pákozd-Mészeg-hegyi Történeti Tematikus út” eredményeit. Aztán elgondolkozhat a magyar történelem fontosabb hadi útjain s azon, hogyan éljük meg ma ezeket, s mit és miként mutatunk meg belőlük azoknak, akik kíváncsiak rájuk, akiket odavisznek, vagy netán odatalálnak magánszorgalomból a Katonai Emlékpark Pákozd kiállítására. Megnéztem az emlékpark honlapját is. Hiszek a civil kezdeményezések fontosságában. Érteni vélem a jó szándékot. De vitatom, hogy helyi ötletkavalkád és annak – ízlés kérdése – megvalósítása lenne a legméltóbb a magyar szabadságharc-történet első győzedelmes csatájához…

„Pákozd katonailag kevéssé jelentős ütközet volt, de nagyon jelentős politikailag” – mondta Katona Tamás sok-sok évvel ezelőtt. A mondat második fele szabadon aktualizálható.

A szerző újságíró

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

–