A szerk: Külön

Eleve nem hozhattak minden szempontból jó döntést a szocialisták, amikor választ adtak Gyurcsány Ferencnek és Fodor Gábornak arra a kérdésére, hogy felveszik-e őket a listájukra. Rosszul azonban többféleképpen is lehetett volna. Az MSZP válasza az egyszerű választási számtant tükrözi.

Ebből a szempontból csak az a kérdés, hogy mennyit nyer vagy veszít a párt azzal, ha felsegíti a listájára az önállóan szinte esélytelen pártokat, tuti képviselői helyhez juttatva ezzel a jelöltjeiket, akik egyébként a következő ciklusban csak látogatóként jutnának be a Parlament épületébe. Mesterházyék kombinálhattak úgy: Gyurcsány híveinek nagy részét akkor is szavazóik között tudhatják majd, ha nem kötnek szövetséget a DK-val, hiszen ha le akarják váltani az Orbán-kormányt, akkor rájuk fognak szavazni. Ebben a számításban a Gyurcsány-fanatikusokat ismerve van kockázat; ugyanakkor nem lesznek Gyurcsány foglyai, azaz nem taszítják el azokat, akik fanatikusan nem szeretik Gyurcsányt.

Fodor Gábor és pártja esetében is működik a választási számtan, ráadásul a szocialisták kockázatai is kisebbek. Az MSZP vezetésének az elutasítással ráadásul nem kell megmagyaráznia belül, hogy miért vesz fel a fedélzetre potyautasokat. Lehet azonban más értékelése is ennek a válasznak. Ez nem Gyurcsány és Fodor híveinek és ellenzőinek az egyenlegét vonja meg csupán, hanem azt vizsgálja: a választást valójában eldöntő bizonytalanok hatalmas táborára milyen hatással lehet egy ilyen döntés. Ők most úgy érezhetik, hogy az ellenzék vezető ereje nem akar minél szélesebb összefogást az Orbán-rendszert leváltani szándékozó együttműködésben, nem ér meg neki néhány listás helyet ennek látványos demonstrálása.

Az Együtt után így már van Külön is. Most akkor fogjanak össze az Együttel ők is?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.