Révész Sándor: ...a szomszéd jelöltje is

A legerősebb ellenzéki párt elnöke nem akarja, hogy a legerősebb, tehát legesélyesebb ellenzéki miniszterelnök-jelölt legyen Orbán Viktor kihívója. Ennek megakadályozása végett csalás értékű kiválasztási módszert javasol.

A kormányváltást óhajtók közül jóval többen tartják alkalmasabb miniszterelnöknek Bajnai Gordont, mint Mesterházy Attilát. A különbség köztük a Mediánnál sok hónapja 6-8 százalék, most éppen 8. Ehhez képest lényegtelen, hogy a kormányváltást nem óhajtók, akik úgysem szavaznak egyikre sem, kevésbé utálják a tőlük kevésbé különböző Mesterházyt, és így a népszerűségi listán a statisztikai hibahatáron belül Bajnai elé lökik őt. Általában is többen gondolják, hogy a Bajnai-kormány jobb volt, mint a mostani, de az (egyelőre) pártot választani nem tudók körében a különbség hatalmas. Majdnem háromszoros.

Vagyis: Bajnai neve és kormányzásának emléke igen nagy vonzerő éppen abban a körben, melyet a meglévő szavazótáborhoz még hozzá kellene szerezni a kormánytábor legyőzéséhez, s amely egy MSZP-hez kötődő előválasztáson biztosan nem fog részt venni. Amelyet csak a közvélemény-kutatók érnek el.

Csak a közvélemény-kutatók tudják megmondani, melyik jelölt milyen mértékben képes a kormányváltást óhajtók bizalmát elnyerni és őket részvételre bírni. Azok a közvélemény-kutatók, melyekben Mesterházy és pártja vakon megbízik, amikor azt kell igazolni, hogy az ellenzéki pártok közül ők a legerősebbek, és ezért nekik jár a kétharmad a jelöltek körében.

Az előválasztáson semmi más nem derülhet ki, csak az, hogy ki mögött áll erősebb szervezet. Azt meg tudjuk. Mindenki annak tapsol és arra szavaz, aki odaszervezte. Az előválasztás akkor lehet tisztességes eszköz, ha egy szervezethez tartozik valamennyi jelölt, és az a szervezet önérdekből, szavazatszerző esélyei maximálása végett semlegesen szervezi meg az előválasztást, hogy tényleg az győzzön, aki a szervezetnek több szavazatot hoz. Ebben az esetben ilyen semlegességről szó sem lehet.

Az előválasztás kiterjesztése valamennyi egyéni körzetre kizárja, hogy a javaslattevő részéről jóhiszeműséget feltételezzünk, hiszen a tárgyalások eleve azzal az előfeltevéssel folytak, hogy az MSZP ereje nagyjából kétszeres, tehát Bajnaiéknak egyetlen előválasztáson sem lenne esélyük. A helyek harmadát az eredeti szocialista javaslat szerint is azért kapnák, hogy a helyek kétharmadánál odategyék a maguk kisebb erejét a nagyobb mellé, mert másképp a nagyobbnak sincs esélye.

Mesterházyék javaslata eleve elfogadhatatlannak készült. Az MSZP elnöke annak érdekében, hogy kisebb legyen az ellenzéki esély, még azt a kisebbet sem rest kockáztatni.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.