A bunga-bunga partik egykori sztárja, Silvio Berlusconi, az adócsalásért jogerősen elítélt volt olasz miniszterelnök és hívei feladták a labdát a világ fejlett és fejlődő országainak, ahol a mi európai mércénk szerint a demokratikus berendezkedés, a morál, a politikai közélet nem elég fejlett, nem elég tiszta és átlátható, az igazságszolgáltatás függetlensége is hagy kívánnivalót maga után – a menedzserek és a munkások pedig ahelyett, hogy hétévente állást, sőt szakmát is váltanának, ahogy azt a mi milliós példányszámban megjelenő észosztó könyveink tanácsolják, generációkon át ragaszkodnak a vállalatukhoz, és gyakran még az őket megillető szabadságukat sem veszik ki.

Most aztán magyarázhatják nekik az európai demokrácia hivatásos és önjelölt szószólói, hogy ami náluk van, az nem jó, vagy legalábbis nem elég modern, vegyenek példát Európáról.

„Tüntessünk az immár jogerősen adócsaló miniszterelnöknek járó közkegyelemért?” – kérdezhetné a japán vasutas, aki nap nap után az állásával játszik, ha őmiatta késne a vonat, akinek a hazájában a nagyobb késés vagy baleset a miniszter fejébe kerül, olykor a szó legszorosabb értelmében is. A japán vasutas számára nyilván nehezen követhetők az európai változások, már ha egyáltalán érdekli őt, hogy mi folyik ezen a tőle távoli, gazdaságilag és morálisan is távolodó kontinensen, ahol egy, a pénzügyi szakadék szélén tántorgó országban bocsánatos bűn az adócsalás az emberek szemében, legalábbis ha az ő vezérük követi azt el.

Persze az orruk alá dörgölhetjük a feltörekvő kis- és nagy tigriseknek, hogy „a ti gazdaságotok pedig a lopásra épül”; innováció helyett lenyúljátok mások drága pénzen és sok szellemi munkával kifejlesztett dolgait, majd olcsón teleszórjátok vele a világot, de a mi erkölcsi magasságunkban ilyeneket nem illik mondani. Nem mellesleg, most úgy kell minden külföldi forrás, még ezeknek a nem túl demokratikus és modern, ám szorgalmuk és adottságaik miatt gazdaggá vált országoké is, mint egy falat kenyér. Ha ez kell, elismerjük, hogy Kína a legdemokratikusabb ország a földön – csak hozzák már a felesleges jüanmilliárdjaikat. Cserébe még csak el sem gondolkodunk azon, vajon mit csinálunk rosszul és egyre rosszabbul. Hogy az itt előállított szellemi termékek miért máshol fialnak milliárdokat? Így ők még sokáig jól megélhetnek az ötletünkből, amíg el nem jön az a pillanat, amikor már nem lesz tőlünk mit lekoppintani.

Persze nekünk, büszke európaiaknak, még Berlusconi esete sem mond semmit. Olykor felpillantunk a bunga-bunga partijai pikáns részleteit taglaló bulvárlapokból, egymással összekacsintva figyeljük az eseményeket, és ennyi. Pedig ami ma Olaszországban történik, jó példa arra, mivé lesz a világ, ha a bírókról elhitetik és el is hiszik, hogy politikai szempontok szerint ítélkeznek, és ahol egy (volt) miniszterelnök a bunga-bungától az adócsalásig mindent megenged magának.