Aztán majd egy hónappal később az volt a magyarázat: július közepéig tart a veszélyhelyzet, amíg ezt le nem fújják, nem lehet a költségeket összesíteni. Most, két hónappal a tetőzés után már csak annyi a nehezen megszült magyarázat a továbbra is hiányzó végelszámolásra, hogy még tart az összesítés. A miértre és a meddigre meg sem próbálnak választ adni.

Értjük mi, hogyne értenénk, hogy bizonyos nézőpontból aljas kötözködésnek tetszhet, ha a sajtó a katasztrófa pénzügyeiben kutakodik. Csak hát, ha másért nem is, az eddig napvilágra került adatok között feszülő ellentmondások miatt érdemes volna végre nekiülni a munkának. Miként fordulhat elő például, hogy egy város 400 milliós kártérítést kér, de Pesten már 1,2 milliárdos igényléséről döntenek?

Itt hívnánk fel az illetékes vezetők figyelmét: az kevés, hogy az áradat idején elvégezték a munkájukat. Az elszámolásról is kötelességük gondoskodni. Még akkor is, ha ez már kétségkívül kevésbé látványos munka. Azért egy íróasztal mögött Excel-táblázatot írogatni mégsem ugyanaz, mint a közmédia minden rezdülésre figyelő kamerái előtt, élő adásban gumicsizmában pózolni a gátakon.

Apropó média. Noha pénzügyekben még sok a megválaszolatlan kérdés, azért a katasztrófának vannak igen gondosan elvarrt szálai. Arra ugyanis már hetekkel ezelőtt szakítottak időt, hogy a közmédia több mint hetven, köztük vezető munkatársát kitüntessék a szakszerű és „hiteles” tudósításokért.