Ezen egy boltoskislány volt látható, amint a kirakatban éppen átírja a cédulákat: például a sajt régi ára áthúzva (5 forint helyett 6,20, kolbász 12 helyett 14,10), de lendületében átjavítja a közelgő alkotmányünnepet köszöntő táblát is: éljen augusztus 23,50. Az a világ volt ez, amelyben az állam illetékes intézménye (az árhivatal) döntött az egyes árucikkek mindennapos árairól, ekképp és főként a drágulásról is.

Ma más világ van, de az idei augusztus ismét változásokat hozhat az élelmiszerpiacon. Nem tudható ugyan pontosan, milyen mértékűt és mikor, de hogy olcsóbb az üzletekben tartósan semmi nem lesz, azt igen. Az utóbbi években megszokott huzakodás folyik a kereskedők és beszállítóik között. Előbbiek a vásárlóerő, a kíméletlen piaci verseny hatásaira hivatkozva nem akarnak belemenni az utóbbiak 5-10 százalékos általános áremelési követelésének teljesítésébe, ám a termelők és feldolgozók kemény érvrendszere mögött ott dolgozik a maga egyáltalán nem szerény eszközeivel az állam. Bevezeti a tömeges áruszállítást súlyosan befolyásoló útdíjat, bizonyos gyümölcsökre (most kitüntetetten a dinnyére) a hazai termelést védő árszinteket és importkorlátozásokat próbál informálisan a boltokra kényszeríteni, hogy a legális forgalmat nyomorító 27 százalékos áfáról már ne is beszéljünk. Mindez persze csak részben történik a termelők érdekében, itt bizony kemény költségvetési szempontok is érvényesülnek – a szereplők huzakodásától teljesen függetlenül.

A pillanatnyi helyzet meglehetősen fura: az ország gazdálkodását irányító államnak egyáltalán nem érdeke, hogy mifelénk olcsóbb legyen az élelmiszer – aszály ide vagy oda. Az állami közraktári cég igen tisztességes áron vásárol fel tartalék gabonát, ami persze önmagában nem nagy tétel, de mégis orientál – a piacon egy ilyen akció már meghirdetése másnapján érzékelhető áremelést hoz. Valahol valaki nyilván kiszámolta már azt is, hogy például az útdíjak bevezetése miatt a magyar hús- és tejpiacon, a gabonaforgalomban karácsonyig valamennyi drágulás biztosan bekövetkezik, ennek arányában pedig az általános forgalmiadó-bevétel is nő. A jogalkotó politikai hatalom simán megtehette volna, hogy a szállítás új díjai alól mentesíti például az alapvető élelmiszereket szállító járműveket. Nem tette – ez viszont, akárhonnan is vizsgáljuk, burkolt adóemeléssel egyenlő. A polgár számára pedig tökmindegy, miért is fizet többet a boltban, így is, úgy az ő pénztárcája bánja, miközben a költségvetés persze jobban teljesít.

A piacgazdaság beköszöntével a központilag elrendelt áremelések kora elvileg lejárt. A gyakorlatban mégis mindig az átlagemberen csattan az „egyéb szabályozók” hatása – újra lehet javítani az ünnepi táblát huszadikáról 23,50-re.