A kérdésre Simicskó államtitkár a következőket válaszolta: „Mindenki, aki legalább annyit letett az asztalra a magyar sport oltárán, hogy olimpiai bajnok vagy világbajnok lett, azoknak a véleményére, tudására minden kormánynak pártoktól függetlenül támaszkodni kell...”, amiből az olvasó már nyilván rájött, hogy Kárpáti tanácsai nemhogy segítik a nemzeti fölemelkedést, de nélkülük egyenesen megbénulna a nemzeti ügyek kormánya.

Ez a cikk azonban nem Kárpáti Györgyről szól, aki tudvalevőleg az egész Kádár-rendszerben üldözött volt, a Bakony erdeiben bujkált Grosics Gyulával, aki viszont egyenesen a Fidesz-frakciótól kap rendszeresen több százezres összeget például az egyetemi sportélettel kapcsolatos tanácsaiért (ajánlott irodalom: Grosics és az egyetem), és nem is arról, hogy ha olimpiai bajnokaink ennyire nélkülözhetetlenek a nemzetépítés folyamatában, akkor miért nem kap havi 670 ezret Balczó András, Székely Éva vagy éppen dr. Török Ferenc is, hiszen a tanácsadók kiválasztásánál a pártkötődéseken és a seggnyaláson de facto felül van emelkedve a kormányzat részéről.

Hanem azért mégis. Ha Simicskó államtitkár nem tudná, itt most a munka társadalma épül nem kis áldozatokkal, semmi ortodoxia. Mi az, hogy dr. Kárpáti telefonon tanácsolgat? Ki se lép a házból, jegyzeteket se készít, legalább a munka látszatára adva? És a kabinet miért nem keresi fel? Csak nem segélyt kap dr. Kárpáti, mint valami cigány? Az már igaz, hogy ebben az országban korrupció van, erre épül minden megújulás, no de lehet ezt is finoman, magyar úr módjára művelni; lám, még Schmitt Pál vagy Semjén Zsolt sem telefonon diktálta be a doktoriját a magas bírálóbizottságnak, hanem dolgoztak vele, egyik textúrából a másikba helyeztek át olló által kisebb-nagyobb szövegrészeket, munkát, energiát ölve a műveletbe.

Szomorú dolgok ezek. Mint tudvalevő, hamarosan bazi nagy magyar lagzi készül. Ebből az alkalomból az Index.hu utánajárt, hogy az ország igen nagy formátumú és munkafanatikus vezetői készülnek-e családi esküvőre. Senki nem készül, mégpedig azért nem, mert az összes gyerek a felsőfokú tanulmányaira koncentrál, amit azért nem gondoltunk volna. Az ember úgy hitte, hogy miután elvégezték az ipari iskolát vagy a szakközepet, legalább az apák dicsőségére már rég dolgoznak valami normális, értékteremtő munkahelyen, Közgép-útépítésen, kőfejtésen, természetvédett láp tőzegkitermelésén, vagy legalább önnön kezükkel vételeznek cigarettát a családi trafiknak, nem pedig bölcsésznek, jogásznak tanulnak, pláne közgazdásznak, marketingesnek meg kommunikációs szakértőnek, amire semmi szüksége a nemzetnek. Plusz a tradíciók, hiszen már az ősmagyarok is világhírűk voltak gasztronómiában, agysebészetben és vendéglátásban, ám nemzetünk nagyjainak gyermekei között egyetlen szakács, műtősfiú vagy pincérlány nincs, sőt fogadni mernék, hogy szégyenszemre még követ se tudnának törni egy szép tavaszi érpataki közmunkán.

Holott alakulhatnak még úgy a dolgok, hogy a magyar értékteremtő munka eme oltárának asztalán kell majd áldozniuk, csákánnyal a kézben.