Akkor mi van most, amikor szinte mindenki fél? Vagy legalábbis hallgat. Vagy beáll egy olyan sorba, ahová sehogyan sem illik.

Szó sincs róla, hogy kizárólag a 2010-es választások hoppon maradt egyharmada, netán az akkor is közömbös tömeg lenne zavarban. Már az agyonsulykolt kétharmad is makacs ferdítés, valójában a szavazásra hajlandók alig több mint felét jelenti. Ez is egy okkal több, hogy azok legyenek a legnagyobb bizonytalanságban, akik politikai identitáskétségeiket palástolták az ehhez a kétharmadhoz való csatlakozásukkal. Ebben a vonzó káprázatban esetleg elárulták korábbi pártjaikat, vagy kis áttétellel egyenesen a létező szocializmusból érkeztek a számukra újra otthonosnak ígérkező mai vezéri táborba. Értelmiségiek ráadásul régi eszményeiket, nemzetinek mondott értékrendjüket ajándékozták oda azoknak, akik fölényesen lemosolyogva alig használható kacatnak tekintik őket az eszményeikkel együtt. Ennek a látszólag össze nem tartozó közegnek, nekik igazi okuk van félni kényszeres önigazolásuk várható csődjétől. Akik közülük minél több földfosztásnak vagy trafikzabrának a részesei, azoknak annál inkább. Kénytelenek egyre hangosabb radikalizmussal elfedni belső remegésük egyelőre apró zajait. Őket még nem védi a TEK. Bármit tesznek, minden az egyszerű emberek szeme előtt zajlik. És nem tudni, hogy a nyilvánvaló galádságok miatt az egyszerű embereknél mikor kinél hogyan szakad el a cérna. Épp ezért kétségbeesett védekezésül a békemenetből is lehet korlátozott polgárháborgás. De nem önmaguk, hanem a magyar ellenzék vagy az Európai Unió ellen. Onnantól kezdve a TEK közbelép. Láncon elvezetnek egy-kettőt az otthon ülő ellenzékiek közül. Épp ez lesz a háborgás egyik célja. Óriásplakátok jelennek meg az „elmúlt nyóc évről” és az Euró pai Unió ellen. Az egész ország és a világ láthatja majd, hogy Magyarország a regnáló hatalom mellett folytat polgárháborgást.

Az irányítók feltételezik, hogy ez addig tart, ameddig ők azt jónak látják. Ám ez nem biztos. A gátlástalan kulturálatlanság és radikalizmus egy bizonyos ponton ellenőrizhetetlenné válhat. Lelkük mélyén ezért félnek maguk a hatalmasok is. Kutyául félnek, ők félnek a legjobban. Okkal tartanak a szitalelkű támogatóiktól, hiszen tudják, hogy milyen kevés tartja össze a szövetségüket. És ráadásul félnek saját maguktól. Ellenfeleikre rászabadították a törvénytelen számonkérések áradatát. Hogy ezt a törvénytelenséget majd ne kérhessék számon rajtuk, ahhoz bármilyen eszközzel győzniük kell.

Nincs más reményük, mint hogy belekapaszkodnak a demokrácia ellenfeleibe. A múlt kijózanodni nem akaró maradványalakjaiba, a szellemi élet tévelygő kiszolgáltatottjaiba és azokba a fiatalokba, akiknek fogalmuk sincs a diktatúra valóságáról. Olyan fiatalokba, akiknek még tetszik, ha valahol készületlenül lehet hatalmasdit játszani.

Ha közben nem történik valami, többhavi félelem mindenképpen vár a magyar társadalomra. Nem fortélyos, hanem totális félelem. Ahogy nő a hatalom félelemérzete, úgy kell erősítenie a fenyegetést. Jelek utalnak rá, hogy a pokol már elszabadíttatott. Az európai nyilvánosság mellékhangjaként mondja a központi erőtér meghatározó embere, hogy majd otthon elintézzük. Tisztázatlan vád alapján hirtelen ellenzéki politikus előtt nyílik meg a börtön. Elkezdődött a közeljövő.

Ahhoz kell most bátorítás, hogy azok rettenjenek meg a legkevésbé, akiket ellenfélként-ellenségként a leginkább meg akarnak félemlíteni. Köztük van a legtöbb valódi demokrata.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.