Így nem meglepő, hogy Orbán nem pusztán elszenvedője, de alakítója is kíván lenni az unión belüli folyamatoknak, amelyek jelentősen befolyásolják Magyarország sorsát. Ez persze felveti annak a kérdését, hogy ez a törekvés sikeres lehet-e, tekintettel Orbán meglehetősen vitatott megítélésére Nyugat-Európa és annak kormányai körében. Az elmúlt években a magyar kormányfő és a Fidesz saját víziót dolgozott ki az Európai Unióval kapcsolatban, amely nemcsak azt tartalmazza, hogy nekünk, magyaroknak miként kellene viszonyulnunk az EU-hoz, hanem az EU belső működéséről is határozott véleménye van.

Nos, ez utóbbi adja az orbáni elméleti rendszer különlegességét, amely a következő szemléleti alapokból tevődik össze: a nemzeti érdek és függetlenség; az európai keresztényi gyökerek, a nemzeti érzések, valamint Európa válsága. 1. A Fidesz felfogásában aszimmetrikus viszony jött létre a nyugati hatalmak és Magyarország közötti viszonyrendszerben a magyar nemzeti érdekek kárára, és a párt ezen kíván változtatni, ennek során hatalmi eszközöket is bevetett (lásd különadók, állami visszavásárlások).

A Brüsszel nem Moszkva Orbánnak az unióval szembeni politikáját ábrázoló jelmondata, amely azt jelenti, hogy az EU-n belüli magyar érdeket akár konfliktusok árán is képviselni kell. Orbán számos alkalommal egyértelművé tette, hogy ő a „nemzetek Európája” keretében látja a legjobb lehetőséget a magyar érdekek képviseletére. 2013 májusában portugál televíziós interjújában is elmondta, ő Európa-párti politikus, de az uniót nemzetek közösségének tekinti, és úgy tartja, hogy a büszkeségnek, a nemzet iránti tiszteletnek az Európai Unióhoz tartozás örökös elemének kell lennie.

2. Orbán Viktor 2008 novemberében, a Professzorok Batthyány Köre éves közgyűlésén elmondott beszédében érzékeltette, hogy a társadalom értékalapon – az ő politikai táborához tartozó értékek alapján – való átalakítására törekszik, messze nem éri be az ország aktuális ügyeit menedzselő kormányzási felfogással. Igaz, ezt azzal a fontos megkötéssel teszi, hogy egy sikeres – esetünkben keresztényi alapú – kormányzás vonzóbbá teheti a kormányzókhoz közeli ideológiát. 2013. április 15-én a spanyolországi Bilbaóban megtartott előadásán azt mondta, hogy a brüsszeli vezetők többsége egy „agresszív szekuláris politikai látomás” híve, amelyet progressziónak neveznek, és egy vallástalan világ felé halad. Helytelenítette, hogy az európai alapszerződésből kihagyták a kereszténységre való utalást, holott a kereszténység története a „legfőbb civilizációs forrásunk”, amelynek figyelmen kívül hagyása szerinte elmélyítette a válságot, fokozta a spekulációt. A bilbaói beszéd üzenete, hogy a válság káros hatásainak leküzdésére alkalmas keresztényi gondolkodáson túl az erős nemzetállamokra is szükség van.

3. A nemzeti érzés kormány általi megfelelő megjelenítése arra is szolgál, hogy az EU-val és az IMF-fel „szabadságharcot” folytató kormány a lakosság minél szélesebb köreiben kapjon támogatást. Ilyen értelemben összekapcsolódik a nemzeti érdekképviselet a magyar nemzeti érzéssel, és az aktuálpolitikával. A magyar kormányt körülvevő túlnyomóan negatív sajtó- és médiavisszhang azonban azt mutatja, hogy Nyugaton sok befolyásos erő nem tud vagy nem akar mit kezdeni a fellángoló nemzeti érzésekkel, sőt, azokat kifejezetten veszélyesnek tartja. Már csak azért is, mert a magyar nacionalizmus más nemzeti nacionalizmusokkal való összeütközése fenyegetheti Közép-Európa stabilitását.

4. Orbán már 2008-ban felismerte, hogy erőeltolódás következik be a nyugati színtérről az ázsiai és más feltörekvő államok javára, és később is felvetette azt a problémát, hogy az Európai Unió nem tud eléggé hatékonyan reagálni az új versenytársak (Kína, India, Brazília, Oroszország) által támasztott kihívásokra. Korántsem Orbán az egyetlen, aki felvetette ezt a problematikát. Nemcsak a szélsőjobboldal (pl. Nigel Farage a brit UKIP részéről) szókészletében szerepel az Európai Unió válsága, a nemzetközi szakirodalomban is foglalkoznak ezzel a témával. Michael Smith Beyond the comfort zone: internal crisis and external challenge in the European Union’s response to rising powers c., az International Affairs 2013. májusi írásában azt a kérdést feszegeti, hogy az EU képes-e egyáltalán megfelelni az új felemelkedő tagállamok, Kína, India, Brazília által támasztott kihívásoknak. A tanulmány következtetése, hogy az EU külpolitikai befolyása erősen korlátozott, nem képes a nemzetközi tárgyalások keretét meghatározni, és cselekvőképességét saját belső válsága is korlátozza.

Az orbáni vízió vitatható, de legalább létezik. A magyarországi baloldali ellenzék ugyanakkor nem kínál az orbáni uniós vízióval szembeni erőteljes alternatívát, beéri annak aktuálpolitikai bírálatával, és a baloldali megszólalások jobbára kimerülnek az orbáni uniós politikának a felelőtlenséggel való megvádolásában. Ez a helyzet is rámutat az ellenzék versenyképességi hátrányára, amennyiben ugyanis a kezdeményezést átengedi ellenfelének. Ez azonban nemcsak taktikai, hanem ideológiai probléma is, mert Orbán – helyesen – már régóta felismerte, hogy az uniós és a hazai belpolitika szorosan összefügg egymással, képes a magyar helyzetet európai keretekbe helyezni. A magyarországi baloldal figyelmen kívül hagyja, hogy Orbán Európai Unióval kapcsolatos kritikái – bár a stílusa olykor kontraproduktív – nem légből kapottak. A magyar baloldal azonban nem reagál érdemben erre a problematikára, hanem belehelyezkedik egy egyoldalúan EU-párti nézőpontba, amelynek még olyan hátránya is van, hogy a Fidesz viszonylag könnyedén az idegen érdekek kiszolgálójának tüntetheti fel a szocialistákat. Az ellenvízió hiánya a baloldali ellenzék számára nem pusztán „szépészeti probléma”, hanem komolyabb, politikai versenyképességi hiátust okoz.

A szerző elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.