Olvasói levél

Ki mint él…

A Tavares-jelentés kapcsán a Fidesz és Orbán Viktor azt állítja, hogy az unió visszaél a hatalmával. Mondják ezt azok, akik az elmúlt három év hatalomgyakorlása során mást sem csináltak, mint visszaéltek 2/3-os többségükkel. Nézzük csak az alkotmányozást, a sarkalatos törvényeket, a közhatalmi rendszer teljes átalakítását, a visszamenőleges hatályú törvénykezéseket, a jogalkotás gyakorlatát stb.

Az Európai Parlament érdekcsoportok szája íze szerint döntött, hogy ne mondjuk, korrumpálódott, állítják. Mondják ezt azok, akiknek trafiktörvényét egy érintett gazdasági csoport számítógépén készítették, de említhető a földtörvény, a földbérletek gyakorlata, vagy az üzemanyagok jelölésének semmivel sem magyarázható szándéka, hogy csak a legutolsókat említsem.

Pártpolitikai szempontok szerint szavaztak az Európai Parlamentben – állítják. Teszi ezt az a Fidesz és Orbán Viktor, akiknek csak pártpolitikai döntéseik voltak. Csak példaként említem itt is a trafikpályázatok vagy a közbeszerzési pályázatok elbírálását, vagy a Schmitt Pál-féle plágiumügy kezelését. Hol van már a „ne mi nyerjük a legtöbbet”? Helyette már a „csak mi nyerhetünk” elve érvényesül.

Még a pártpolitika szerinti végletes megosztás hazai gyakorlatát is igyekeztek meghonosítani az uniós parlamentben is. Nem véletlenül hozta elő a baloldali összeesküvés szlogenjét már hónapokkal a döntés előtt Orbán Viktor. Tette ezt annak ellenére, hogy a döntést megelőzően a legmarkánsabb kritikusok között főleg konzervatív politikusok voltak (Barroso, Reding), míg a jelentés megfogalmazására már a „zöld” Tavarest kérték fel. A szavazásnál pedig, ha csak részben is, de mégis érvényesült a mi kutyánk kölyke szemlélete. Arról nem beszélve, hogy O. V. szokásához híven egy kalap alá vett szocialistát, zöldet, liberálist, és le is kommunistázta őket. Nem kell dakota közmondásokat gyártani, körül kell nézni hazai források között, és szembetűnik, hogy illik a Fideszre és Orbán Viktorra a „ki mint él, úgy ítél” népi bölcsessége.

Dr. Puha Sándor, Füzesabony

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.