A legfrissebb közvélemény-kutatások (is) azt mutatják, hogy a többség kormányváltást szeretne, de nem szavazna úgy, hogy legyen. Az emberek fele nem szavazna, a szavazók fele ellenzéki pártot választana, a másik fele, a választópolgárok negyede viszont elég ahhoz, hogy biztos többséget biztosítson a jelenlegi kormánynak a félholt magyar demokrácia kivégzéséhez, noha a többség nem ezt szeretné.

Vagyis: ha a kormány marad, az nem azt jelenti, hogy Magyarország népével mindent el lehet fogadtatni, amit ez a rezsim megtett vele. De: ha a többség nem fogadja el, amit ez a rezsim megtett vele, az nem jelenti azt, hogy le is váltja. Ahogy eddig nem volt igaz, ezután sem lesz az egyetlen állítás sem, mely szerint a nép ezt vagy azt akarja, így vagy úgy döntött. A nép különböző és változó méretű véleménycsoportokból áll, nincs egységes és állandó akarata.

A legkevésbé sem lehetetlen, hogy e csoportok legnagyobbika antidemokratikus erőket támogat és juttat hatalomhoz. (A Fidesz is ezt hirdette mindig minden néprészről, mely nem őt segítette hatalomra.) A demokratikus mentalitás nagyon friss történelmi fejlemény, a szolgalélek, az úri fensőbbség pedig nagyon stabil történelmi képződmény. Világunk és hazánk történelmének túlnyomó részében a társadalmi viszonyokat a szolgai alá- és úri fölérendeltség határozta meg, ehhez idomultak a normái és erkölcsei.

Bízvást számolhat tehát a múlt stabilitásával és a jelen törékenységével az, aki az úri-szolgai mentalitásra építi politikáját. Ideje tudomásul vennünk: azt a nagy, stabil, többségértékű kisebbséget, mely a fölöttünk uralkodó autokrata rezsim mögött áll, jelentős részben az úri-szolgai erőtisztelet tartja össze. Nagy vonzerő az Erő, melyet követni, csodálni, melyből részesedni, melyben hinni lehet. Ezzel nem számolnak azok, akik nem értik, miként maradhatott ennek a jog-, törvény- és normatipró rezsimnek ezzel a gyászos teljesítménnyel ekkora tömegbázisa.

Erős állam, erős kormány, erős vezető mindent megtehet, amiről a gyengék, a tehetetlenek, a hitetlenek, a lúzerek azt mondják, hogy nem lehet – erre a hitre kapott Orbán kétharmados parlamenti többséget. És tényleg szinte mindent lehet, amiről azt gondoltuk, hogy nem. Szinte minden akadályt félre lehet rúgni, amin az előző kormányok fennakadtak.

Az ellenzék azzal a retorikával él, hogy meglesz ennek a böjtje. A kormánytábor abból a hitből él, hogy az eredménye lesz meg. Az ellenzék azt hangsúlyozza, mennyi mindenről derült ki, hogy mégsem lehet, mennyire távol vannak az adók, a jövedelmek, a források, a növekedés, a foglalkoztatás, a forintárfolyam stb., stb. szintjei attól, amit a Fidesz lehetségesnek hazudott. Ez igazságnak jó, retorikának gyenge. Legalábbis addig, amíg kitart a hit, hogy egy ennyire céltudatos kormány eléri kitűzött céljait. Az igazság pillanata messze, a választás pillanata közel. És ami a legnagyobb baj, hogy nincs komoly erő, mely az erő hitét állítaná szembe az erő hitével. Az állami, a hatalmi, a központosított erő hitével az autonóm, önvezérlő, öngondoskodó, öntudatos állampolgárok és közösségek erejének hitét.