Batka Zoltán: Epilógus helyett

Új világra ébredt szerdán Magyarország. Battonyától Nemesmedvesig immár csak a (javarészt) Fidesz-kegyencek hűbérébe adott nemzeti trafikokban lehet dohányt vásárolni, ahol a „nemzeti” jelző az államilag szervezett magáncélú kisajátítás szinonimája, a cégér pedig folyamatosan arra emlékeztet mindenkit, hogy az állampárthoz kötődő bennfenteseken kívül senki sem érezheti üzletét, megélhetését biztonságban.

A polgárok többsége azonban továbbra is passzív, nem érti, nem érdekli, mi történt az elmúlt egy évben. Pedig a Fidesz a dohánykereskedelem átalakítása során, a fiatalok védelmére hivatkozva olyat tett, amire a múlt század államosításai óta nem volt példa. Az Orbán-kormány közvetlenül a kisember tulajdonát, megélhetését vette célba, egyszerű nyereségvágyból. Az akció során kisemmizett több ezer kisboltos, trafikos nem egy felszámolandó posztkommunista struktúra. Hétköznapi magyar kisvállalkozókról beszélünk, akik eddig abban a tudatban dolgoztak, hogy a kemény munkából, ha meggazdagodni nem lehet is, de becsülettel megélni azért igen. Hitték, hogy megkötötték a különbékéjüket a hatalommal: nem avatkoznak bele a nagyok dolgába, azok pedig nem nyomják őket a víz alá. Ez a kimondatlan paktum évtizedeken keresztül érvényes volt Magyarországon, a Kádár-érában és többé-kevésbé a rendszerváltás utáni átmenet „zavaros éveiben” is.

Ennek most vége. A magát nemzetinek mondó, valójában szimplán koncra éhes politikai erő kinézte magának a trafikokat, emberek tízezreinek megélhetését, majd egy kabarénak is beillő pályázat keretében átjátszotta ezeket saját kegyenceinek. És ne legyenek illúzióink: nem néhány ember, Orbán Viktor vagy a témafelelős Lázár János túlkapásáról van szó. Országszerte több száz, ha éppen nem ezer fideszes párttag, önkormányzati vezető, a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó vállalkozók, a párt-propagandagépezet „jobboldali sajtónak” becézett részei buzgólkodtak azon, hogy az újkori Magyarország legnagyobb, államilag szervezett lopása gördülékenyen végbemehessen.

És illúzió lenne azt gondolni, hogy itt megállnak. A trafikrablás nem rendszerhiba, hanem a rendszer maga. Másfelől a kiépült Orbán-rezsim tesztrepülése. Márpedig Orbánék számára üzenetértékű lehetett a magyar társadalom közönye. A jobbára a kötelező köröket futó ellenzéki pártokon kívül senki nem állt a rövidesen utcára kerülő kisboltosok mellé. Az úgynevezett kisvállalkozói érdek-képviseleti szervezetek mélyen hallgattak. Nem születtek értelmiségi charták, nyilatkozatok, ahogy a kisemmizett trafikosok tüntetésein is csak néhány tucatnyian lézengtek.

A gép forog, az alkotó pedig most lazít egy kicsit néhány meccsen, de már kinézte magának az újabb célpontokat. Felkészülnek a patikusok, alkoholkereskedők, takarékszövetkezetek.

 

Eljött a trafikosok ideje
Two cigarettes replacing the hands of a clock to remind customers of the upcoming smoking ban, are pictured in the Weisses Roessl restaurant in Hanau, 30km (19 miles) south of Frankfurt, March 22, 2007. Germany's 16 state premiers are not expected to agree at a meeting today, about whether to ban smoking in restaurants and public houses. Experts fear this will result in a patchwork of different restrictions being introduced across the country and will lead to chaos. REUTERS/Kai Pfaffenbach (GERMANY) - RTR1NRP4
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.