Népszavazás után eutanázia?

Új feudalizmusunkban üdítő jelenség, hogy kezdeményezik a népszavazást az eutanáziáról. Az meg egyenesen vérpezsdítő, hogy az OVB, kiírhatónak minősítette a referendumot, el lehet kezdeni az aláírások gyűjtését. Bízom benne, hogy az OVB tudja, mihez járult hozzá. Viszont a MOK (az orvosi kamara), már a kérdés felvetése ellen is tiltakozik.

Bármennyire nehéz elhinni, valószínűleg ők sem tudják pontosan, mi ellen is tiltakoznak. „Eutanázián” ugyanis mindenki mást ért. Legtöbben – mert a görög szó ezt jelenti – az élettől való szép, természetes búcsú elérését, illetve annak elősegítését értik rajta. Az utca (nem létező) embere először arra gondol, hogy a gyógyíthatatlan és szenvedő betegeket az orvos, ahelyett, hogy kilátástalan harcát a végtelenségig folytatná a halálos betegség ellen, megrövidíti, illetve hagyja megrövidülni („passzív eutanázia”) a csak kínokat jelentő, betegnek és hozzátartozónak egyaránt elviselhetetlen haldoklást. A (világszerte) legtöbb vitára okot adó eutanáziakérdés, a kómában fekvő, mesterségesen („gépekkel”) életben tartott emberi testek kezelésének megszakításáról való döntés jogáról szól. Vagyis arról, hogy meddig köteles az orvos követni a rokonok vágyakozását a csoda iránt. Erre a kérdésre nincs válasz, illetve csak rossz válaszok vannak. A megoldás a gyakorlatban (szerencsére és sajnos) egyszerűbb. Az esetek túlnyomó többségében az orvosok és a rokonok bíznak egymásban, megértik egymást és elfogadják, ami történik. Azonban ez a kérdés referendummal nem dönthető el. A passzívnak nevezett és törvénnyel is engedélyezett eutanázia sem népszavazni való, hacsak betiltatni nem akarná valaki.

A népszavazás kizárólag egy bizonyos eutanáziaforma, az „élő végrendelet” alapján, orvosilag segített öngyilkosság engedélyezése ügyében jogosult. (Az „élő végrendelet” az angol „living will” nyers fordítása és arra utal, hogy míg a valódi végrendelet a rendelkező halála után lép hatályba, ez, a rendelkező életében érvényes.) Tegyük hozzá, és ez igazán fontos, a kérdés felvetése időszerű is, pontosabban elérkezett az ideje, mert az orvosi és a jogi tudomány fejlettsége kizárja a tévedés és a visszaélés minden lehetőségét. Európában Hollandiában és Svájcban elfogadott, az Egyesült Királyságban pedig elindult a mozgalom a törvényi engedélyezésért. Az „élő végrendeletet” a polgár egészségesen és tiszta tudattal, megfelelő jogi keretek közt készíti el és a jövőben esetleg bekövetkező betegsége esetére tartalmaz határozatokat orvosi kezelésére vonatkozóan. Lényegét tekintve három ilyen helyzetről lehet szó: a polgár rendelkezhet arról, hogy ha klinikai halál állapotába kerül, ne „élesszék újra”, továbbá arról, hogy véglegesnek diagnosztizálható kómába kerülése esetén ne tartsák „gépekkel életben”, illetve arról, hogy ha esetleg kialakuló gyógyíthatatlan betegségének olyan stádiumába kerül, ami szenvedéssel vagy emberi méltóságának elvesztésével jár, segítsék őt földi életének emberhez méltó befejezéséhez. Az „élő végrendelet” vonatkozhat mindhárom esetre, vagy bármelyikre, külön-külön.

Még két nagyon fontos szempontot kell kihangsúlyozni az aláírásgyűjtőknek: először azt, hogy a referendum sikere esetén az élhet ezzel a lehetőséggel, aki akar. Senki, senkit nem kötelezhet ilyen végrendelkezésre, illetve vice versa: aki akar, élhessen ezzel a fontos szabadságjoggal. Másodszor azt, hogy „élő végrendelet” várhatóan évente, csak százas nagyságrendben készül majd Magyarországon.

AMOK tiltakozása érthető és méltányolható, ám korszerűnek semmiképp sem tartható. A magyar (és az európai) orvoslás hagyománya katolikus. A szentekről elnevezett kórházakban nem illik öngyilkosságról beszélni. Reméljük persze, hogy az „öngyilkosság ellen szegezett kánon” újragondolására nem kell négyszáz évet várni, mint Galilei igazának elismerésére kellett. Természetesen addig sem kötelezhető egyetlen orvos sem arra, hogy segédkezzen (a végakarat szerinti) Öngyilkossághoz, ahogyan művi terhesség megszakítás végzésére sem. Viszont azoknak az orvosoknak, akik lelkiismeretükkel össze tudják egyeztetni a szenvedésnek és az emberi méltóság elveszítésének ilyen módon való megszüntetését –természetesen tiszta szakmai és jogi feltétek között –, legalizálni lehet, sőt kell ezt a tevékenységet.

A népszavazás sikere, az asszisztált öngyilkosság engedélyezése, természetesen felülírná az orvosi kamara fundamentalista álláspontját, és az orvosi etika modernizálása (szekularizálása) sem lenne elkerülhető. Ám az aláírások összegyűjtéséhez és a népszavazás sikeréhez, elengedhetetlen a pontos tájékoztatásos kampány és a valódi társadalmi vita. Kezdhetjük?

* A szerző orvos.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.