Az európai zsidóság kiirtásának hatalmas irodalma van, de széles körben elfogadott magyarázata nincs. A nézetek széles sávban szóródnak. Az egyik pólust reprezentálja Daniel Goldhagen rasszista, németellenes nemzetkarakterológiai elmélete, miszerint az „eliminációs”, azaz a zsidók teljes eltüntetésére irányuló antiszemitizmus évszázadok óta a német nemzeti identitás sarokpontja, ezért az átlag német buzgón és boldogan irtotta a zsidót.

Moratóriumot szeretne elérni a harci robotok fejlesztésére egy ENSZ-javaslat, mert e gépek emberi közbeavatkozás nélkül képesek gyilkolni. Hol a robotika három Asimov-féle törvénye? Egy washingtoni konferencia nemrég azokkal a gyorsan fejlődő technológiákkal foglalkozott, amelyek nemcsak bomlasztják, hanem szinte szétrobbantják megszokott világunkat.

Kire veszélyesek? A hatalmi berendezkedésre is és az egyénre is. Az elsőt nem bánjuk, vesszen, a másodikon gondolkodhatunk. Az elsőt a hatalom megtorolja: betilt, börtönbe zár, elevenen eléget, a másodikba pedig néha belehal az ember, de addig boldogan él – hite szerint még az után is. Akkor hát éljen! Éljenek a veszélyes emberek és a veszélyes tanok! Éljen a két spanyol szerzetesköltő, a két vad misztikus.

Legújabb könyvének a Mélyebbre címet adta. Miért és hová kell mélyebbre ásni? Amikor huszonöt éves voltam, megjelent egy könyvem franciául, egy kritikus azt mondta, rendben van, fiatalember, de tessék mélyebbre ásni. Hogy mit értett ez alatt, akkor nem értettem. A régebbi ügyeimet szerette volna látni, de nekem huszonöt éves koromban csak magyar emlé keim voltak. Biztos voltam benne, hogy ez a franciákat nem érdekli.

Mikor vállalja már fel az európai vezető szerepet Németország? – értetlenkedik az Economist, Soros György és még sokan mások. Arról azonban, hogy ki, mit ért a vezető szerepen, napestig lehetne vitatkozni. A német közvélemény és a politikai elit szemében mindez gyanúsan közel áll ahhoz, hogy Németország nyúljon mélyebben a zsebébe – és cserébe ne követeljen semmit. Elvégre ezt kívánná az európai szolidaritás.

Egyetemistaként 1966-ban, hét évvel Fidel Castro győzelmét követően lett ösztöndíjas Kubában, ahová utóbb tévés forgatócsoporttal többször is visszatért. Hosszabb szünet után 2006 végén már nagykövetként utazott Havannába Horvát János, akinek új, a Geopen kiadó gondozásában megjelent, Retró című könyve fél évszázad tapasztalatait foglalja össze.

Ma nem kell időre menned, nyugi – paskolja meg a padon ülő középkorú férfi combját drapp sortos neje. A férfi bizonytalan mosollyal válaszol, miközben a Palatinusszal szembeni büfé „párakapuja” alatt rohangáló két gyereket őrzi a szemével. A harmadik, egy kiskamasz fiú unott arccal üldögél mellette.

A Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényemhez gyűjtve az anyagot különös élettörténetekre bukkantam. Több idős ember elárulta féltve őrzött családi titkát, azt, hogy egyik-másik felmenője lelkesen üdvözölte Horthy hadseregének bácskai bevonulását, négy év múlva pedig már a partizánegységek győzelmét ünnepelte a városka főterén.

Július 14-hez van szavunk nekünk is. 1989-ben a kétszázadik évfordulójára vittük Európának az ígéretet, hogy új polgári államok születnek. Komolyan vették. Timothy Garton Ash, a korszak meghatározó angol történésze azt mondta, hogy e kelet-közép-európai átalakulás jelentősége az 1789-es francia forradalomhoz mérhető azzal a lényeges különbséggel, hogy a guillotine helyett tárgyalóasztalok játszották a főszerepet.

Pár hónapja egy Európai Unióval foglalkozó mérvadó hírportál, az EUObserver brüsszeli csapatának egyik tagját Berlinbe küldték tudósítónak. A különösnek tűnő döntés magyarázata igen egyszerű: Berlin nélkül nem születnek döntések Brüsszelben, a brüsszeli javaslatokat Berlin szája íze szerint alakítják, a brüsszeli döntések megértéséhez Berlinben kell lenni. Az euró válságának hatására ugyanis Németország első lett az egyenlők között.

Vámbéry Ármin – velem ellentétben – sosem járt Üzbegisztánban, mert amikor ő járni tudott, akkor nem volt Üzbegisztán. Ez az állami konstrukció színtiszta szovjet találmány, mint tagköztársaságot hozták létre az egykori horezmi kánság, a buharai és a kokandi emírség nagyobb részéből. Ebből van is némi fájdalom, mert kisebb részek ma más országokhoz tartoznak, Kazahsztánhoz, Türkmenisztánhoz leginkább.

Feltűnés nélkül tért vissza a Trafóba az alapító igazgató, Szabó György. Utódja, Nagy József hívta tavaly ősszel, dolgozzanak együtt. A vezetőpáros jövőre a magyar függetleneken próbál segíteni, a fiatalok igényeire koncentrál, és a bábműfajban látja a kortárs előadó-művészet jövőjét.

Amit látunk, a stílus maga. Dohánybolt a Ferenciek téri egykor híres kegytárgybolt helyén vagy a sárvári tüdőgondozó két oldalán. Fémkonténer Kecskeméten és fabódé a Nyugatinál, a Westend előtt.

Második kötete jelent meg nemrég a XX. századi magyar novellák elnevezésű sorozatnak. A válogatás az 1921 és 1938 közötti időszakra terjed ki, és most sem reprezentatív antológia lett, vagyis nem a korszak kanonizált, „megkerülhetetlen” szövegeit gyűjti össze, hanem egy sokszínű, tágas irodalmi világ és élet meggyőző lenyomatát kívánja adni.

Izraeli katonát támadtak meg Jeruzsálemben. Botokkal és ököllel verték, tojással dobálták meg a fiút, amíg menekülőre nem fogta. A támadás azonban nem a város arab felében történt, hanem a Mea Sárimnak nevezett ultraortodox negyedben. A katona maga is az ultraortodox közösség tagja volt, látogatóban járt a XIX. század Kelet-Európáját idéző környéken.

Míg a legkisebbek már selejteznek az európai kupák prológjában, a kontinens nagy és kevésbé nagy klubjai az átigazolási előszezonnál tartanak. Bár lehet, hogy ez már a nagyüzem, elvégre negyven-hatvanmillió eurós szerződtetésből a nyár további részében sem várható dömping.

Egy napra kipróbálta az életet kerekes székben egy egri önkormányzati képviselő. Nehéz feldolgoznia az élményeket.

Samar El-Husseiny 26 éves aktivista úgy gondolja, hogy az egyiptomi társadalom nem megosztott, az országban tomboló zűrzavar oka a meghamisított alkotmányozási folyamat. Samar választási megfigyeléssel és emberi jogokkal foglalkozó egyiptomi civil szervezet, az Al Andalous vezetője.