Első az egyenlők között
Angela Merkel kancellár kimért sajtótájékoztatói az EU-csúcsok után immár a legnépszerűbb sajtóesemények közé tartoznak. A német háttér-tájékoztatókra meghívást kapó újságírókat irigység övezi, még ha semmi konkrétumot, vagy újdonságot nem is hallanak ezeken a találkozókon. (Általában nem hallanak.) – A németeknek aurájuk lett – meséli egy brüsszeli diplomata arról, hogy német kollégái érezhetően előnybe kerültek más népbeliekkel szemben. Nekik olyasmit is azonnal automatikusan megoldanak, amit másoknak külön kérni kell, és a személyi politikában is tetten érhető, hogy a németek előnyt élveznek. Brüsszeli forrásunk azt is a német befolyás erősödéseként értékeli, hogy Neven Mimica, a frissen csatlakozott Horvátországot képviselő új EU-biztos német kabinetfőnököt választott, igaz, a tisztségviselő komoly tapasztalatokat szerzett a Mimicához tartozó fogyasztóvédelem területén.
Német egyetértés nélkül kevés probléma megoldása körvonalazódik. – Németország lett az EU leghatalmasabb országa, ez a válság előtt még nem így volt – mondta lapunknak Guntram Wolff, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatója, aki történetesen német, s korábban az Európai Bizottság gazdasági igazgatóságán dolgozott. Hogy ez mennyire így van, éppen a szeptemberre kitűzött német választások mutatják meg: már hónapok óta tudni lehet, a nagy uniós témákban (például a bankunió kérdésében) semmilyen előrelépés nem lesz a voksolásig. Merkel most már nem akarja borzolni a kedélyeket, nem akarja az euróválság újabb költségeivel felizgatni a választókat. Szerencséje, hogy az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi tavaly megnyugtatta a piacokat azzal, hogy „mindent megtesz” az euró érdekében, így a politikusok is némi mozgástérhez jutottak.
Ugyanakkor ez a várakozás persze lassítja a rendszert, frusztrálja a gyors megoldásokban érdekelt – főleg – déli tagállamokat. Legutóbb szerdán adott hangot ennek a frusztrációnak a Financial Times brüsszeli tudósítója, aki szerint nyilvánvaló, hogy a következő évben további pénzügyi segítséget kell nyújtani a görögöknek, és valószínűleg a portugáloknak is, de erről – úgy tűnik, a német választásokra való tekintettel – senki sem beszél. A tudósító azt kérdezte az Európai Bizottságtól, hogy ez a független szervezet miért asszisztál Merkel pártja, a CDU kampánystratégiájához, és miért nem hívja fel a német állampolgárok figyelmét arra, hogy a kiadásoknak még nincs végük. Érdemi választ nem kapott.
Sok tagállam nem találja a helyét az új erőviszonyok közepette. A legérdekesebb az európai integráció motorjának tekintett francia–német viszony átalakulása. Nicolas Sarkozy, a korábbi jobboldali francia elnök, még igyekezett lépést tartani Merkellel, olykor sikerrel. A „Merkozy” páros koreográfiája az volt, hogy ketten kialkudtak egy egyezséget, amit azután megpróbáltak elfogadtatni a többiekkel. Francios Hollande szocialista elnök megválasztásával mindez megváltozott, és nemcsak azért, mert a két vezető személyes kapcsolata immár nem tűnik a legjobbnak. Merkel Németország versenyképességének megőrzését mindennél előrébb valónak tartja, miközben a francia gazdaság versenyképességével súlyos gondok vannak, melyek megoldásában Hollande eddig csak mérsékelten jeleskedett. A két ország függ egymástól, és ezt tudják is. – Franciaország még mindig nem döntötte el, melyik a legjobb megközelítés, milyen taktikát kövessen ebben a párosban – mondja Wolff.
A kutató szerint Párizs vezető szerepet szeretne játszani, de gazdasági tekintetben több szempontból a segítségre szoruló déli tagállamokhoz, például a gyenge versenyképességű Olaszországhoz hasonlít. – Franciaországnak meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt aközött, hogy a déli tagállamok szószólója és egyszerre Németország társa is legyen – vélekedik Guntram Wolff. Hozzáteszi: Németországnak erős partnerre van szüksége, mert Párizs nélkül nem bírná a terheket. Diplomaták, kutatók, szakértők kérdezik, hogy dominanciáját kihasználva Németország miért nem vezeti végre Európát. Az Economist hetilap nemrég egy egész mellékletet szentelt ennek a témának A vonakodó vezető címmel. Sokan arra hivatkoznak, hogy az adósságválság kezelése során Merkel óvatos megközelítése olykor inkább destabilizálta a helyzetet, nem stabilizálta. Határozottságra és vezetésre lenne szükség – érvelnek. Wolff szerint azonban nem volt más lehetősége a kancellárnak.
– A német vezetés mindig kivárt, mielőtt lépett volna. Kétlem, hogy lehetett volna máshogy csinálni. Igaz, ha a németek előbb cselekedtek volna bizonyos kérdésekben, akkor elkerülhető lett volna némi pénzpiaci feszültség, de nem is jöttek volna létre azok a reformok, amelyek végül is megszülettek – utal Wolff többek között az egyre szorosabb fiskális unióra. A kutató szerint a német politikai rendszer még nem birkózott meg azzal, hogy a legerősebb tagállamként már azzal is hatást gyakorol a többiekre, ha nem vezeti őket.
„Európa most németül beszél” – mondta nemrég Volker Kauder CDU-s politikus, utalva arra, hogy a többi tagállamnak is meg kell tanulnia a németes pénzügyi fegyelmet. Brüsszelben és jó pár tagállamban inkább azt várják Németországtól, az legyen kicsit „európaibb”, ne csak Európa legyen németesebb. Az európai szempontokat hangsúlyozó bírálók példaként a német energiapolitika 2011-ben, a fukusimai katasztrófa után történt 180 fokos fordulatát hozzák fel: az atomenergia teljes kivezetését Berlin nem egyeztette senki mással, pedig ezzel több tagállam energiaellátását is befolyásolja. Egy másik kellemetlen példa: június végén egy korábban létrejött, az európai gyártású autók szén-dioxid-kibocsátását korlátozó megállapodást rúgott fel Merkel, amikor személyesen körbetelefonálta a vezetőket, hogy mégis később, lehetőleg a választások után hozzák csak meg a végleges döntést. A példátlan lépést brüsszeli diplomaták botrányosnak ítélték.
Németország és Európa összehangolásával kapcsolatban gyakran hallani azt a berlini érvelést, hogy Németország nem ronthatja le a saját versenyképességét azért, hogy közelítsen a többi európai tagállaméhoz. Guntram Wolff szerint azonban a német és az európai versenyképesség nem zárja ki egymást. A megoldás régóta ismert, ám a német bérszint emelése terén nem sok előrelépés történt. Pedig a kutató szerint ez a német és az európai gazdaságnak is jót tenne. Befektetésekre, a hazai fogyasztás növelésére, a szolgáltatói szektor bővítésére lenne szükség, még akkor is, ha ez az exportágazatok zsugorodását is hozná. – A kereskedelmi többlet csökkenne, de a német gazdaság jobban járna, mert nagyobb lenne a növekedés, munkahelyek jönnének létre, magasabbak lennének a bérek, nagyobb lenne a fogyasztás – érvel Wolff.
A kutató szerint a választások után felálló német kormánytól nem szabad komoly irányváltást várni. Ugyanakkor elkerülhetetlen a további integráció a fiskális területen, fel kell gyorsítani a bankunió kiépítését, sőt valamiféle európai tehermegosztást is szükségesnek tart a kutató, amitől Berlin eddig ódzkodott. Nagy kérdés, hogy a német kormány milyen mértékben fogadja majd el az európai iránymutatást a saját gazdaságpolitikájához, hiszen jelenleg Brüsszelnek vajmi kevés befolyása van Berlinre. – Németországnak a választások után valamiféle hiteles és működőképes ajánlatot kell majd tennie Európa többi része számára – mondja Guntram Wolff, hozzátéve, hogy az ajánlat még Berlinben sincs kész.
Henry Kissinger azt mondta egyszer Németországról, hogy Európának túl nagy, a világnak túl kicsi. A következő évek döntik el, megtalálja-e helyét ez a Németország Európában.
Brüsszel, 2013. július
