– Eddig azt hittem, hogy egy repedés a járdán, az csak egy repedés. Ma már tudom, hogy maga Csörsz árka, ha nem a lábán közlekedik az ember – mondja Csarnó Ákos egri LMP-s önkormányzati képviselő, a Kerekes Band együttes brácsása, aki egy napra kerekes székbe ült, hogy saját bőrén tapasztalja, lehet-e élni, közlekedni, orvoshoz menni, illemhelyet használni, gyógyszert kiváltani, levelet postára adni azoknak, akik mozgásukban valamilyen módon korlátozottak.

Az egynapos „kaland” summázata röviden: nem lehet.

Csarnó Ákos mindjárt reggel, az induláskor elakadt egy széles rácsozatú csatornafedélben, felborult, és kirepült a kerekes székből. Abból, amelyet a miskolci Guruló Műhelyhálózat ajánlott fel neki és mindazoknak, akik hozzá hasonlóan vállalták a kísérletet. Nem voltak sokan: Szendi Lajos fotós hajtotta végig a napot, s a Rádió Eger munkatársai ültek be egy-egy szakaszra a járműbe, pedig a szervezők az egri képviselő-testület valamennyi tagjának felajánlották a lehetőséget.

A csapat mindjárt az első helyszínen akadályokba ütközött: a városháza emeletére ugyan lifttel fel lehetett menni, de több ügyintézőhöz nem tudtak bejutni, mert sok volt a lépcső. Kipróbálták az állítólag akadálymentesített vécét, ahová még be tudtak menni, de arra már nem volt hely, hogy fel is álljanak vagy megkapaszkodjanak. Kifelé jövet pedig mindenki beszorult a szűkös ajtón. Nem volt jobb a helyzet a könyvtárban sem, ahol a földszinten ugyan tágas mozgáskorlátozott-vécét alakítottak ki, ám arra évek óta nincs pénz, hogy az emeleti olvasóteremig rámpán lehessen felmenni.

– Ha valaki segítséget kér, jövünk, és felvisszük – mondta az intézmény vezetője, mire Nagy Bendegúz építész, rehabilitációs szakmérnök, aki egy sportbaleset miatt maga is kerekes székbe kényszerült, így reagált: nem segítség kell, mert azt megalázó elfogadni, senki sem szereti, ha úgy cipelik, mint egy zsák krumplit. Szavai szerint az akadálymentesítettségnek olyan természetesnek és észrevehetetlennek kellene lennie, mint a levegő.

– Sajnos ma Magyarországon egyetlen épületről sem lehet elmondani, hogy száz százalékban akadálymentesített, s bármilyen sérült ember ugyanúgy tudja használni, mint ép társa – mondta az építész, aki munkája során maga is szembesül a visszásságokkal. Azzal, hiába írta eddig elő rendelet, hogy az uniós forrásokból épült intézményeknek akadálymentesítettnek kell lenniük, ezt a legtöbb esetben afféle „kenjük be sárral” szemlélettel teljesítették, s ezért végig nem gondolt megoldások születettek rossz műszaki tartalommal. Példa erre az egri piac, ahol ugyan rámpa visz fel az emeleti részre, ám az olyan meredek, hogy csak a nagyon edzettek tudják rajta kézzel felhajtani a kocsit. Szintúgy lehetetlen feladat önállóan bejutni az egri főpostára a túl keskeny feljárók és ajtók miatt. Alacsony padlózatú helyi autóbuszjáratra is hiába vártak, egy sem jött. Nagy Bendegúz hozzátette: ha a helyzet eddig rossz volt, most egyesen katasztrofális lesz, miután a kormány egy márciusban hatályba lépett rendelettel eltörölte az akadálymentesítést a beruházási feltételek közül.

Az egri Márkus László többször is elsírta magát, amikor arról beszélt, milyen megaláztatásokat kell elviselniük a kerekes székkel közlekedőknek. Ő két évvel ezelőtt Egerben a Dobó téren szervezett demonstrációt azért, hogy kicsikarják: legyen végre olyan nyilvános illemhely az amúgy turistáktól hemzsegő városban, amelyet mindenki képes használni. – Nagy kegyesen felállítottak egy bódét, aztán egy év múlva a belváros átépítésére hivatkozva azt is elvitték – mondta.

A demonstráció résztvevői hangsúlyozták: szánalmas, hogy több mint húsz évvel a rendszerváltás és csaknem tíz évvel az uniós csatlakozásunk után Magyarországon még mindig arról kell beszélni, hogy egy mozgássérült nem tud bejutni valahová, s nem tudja elvégezni alapvető szükségleteit. Eger példája nem egyedi, más hazai városok ugyanígy alulteljesítenek. Eközben Európa más országaiban külön műtőt építenek a kerekes székkel közlekedő sebésznek.

Nagy Bendegúz egy sajátos élményét is megosztotta a többiekkel: azt mondta, amikor először járt Svédországban, megdöbbent, mennyi vak, mozgássérült és egyéb fogyatékossággal élő embert lát az utcán. Később rájött, azért vannak ott többen, mert nem dugják el őket szociális otthonokban, s nem kell megküzdeniük azzal sem, hogy képtelenek kijönni a lakásukból, s eljutni egyik helyről a másikra.

Csarnó Ákos a nap végén úgy összegzett: a fizikai megpróbáltatásokon túl sokkal nehezebb volt feldolgoznia a lelkieket. Például azt, hogy egyetlen ismerőse sem köszönt rá, vagy ismerte fel, és senki nem nézett szemébe.

Mert az emberek elfordulnak, ha kerekes székest látnak.

Csarnó Ákos a városháza mosdójában. Be tudott menni, de nem volt hely felállni vagy megkapaszkodni