– Takarodj a jó büdös picsába!

– Jó. De előbb azért hadd mondjak valamit. Éva! Annyit láttunk tizenöt év alatt, annyi, annyi történet zajlott a szemünk előtt. Te annyi históriát hallgattál meg, annyi okos tanácsot adtál az együttélés, hűség, hűtlenség, lebukás, kínlódás, válás, szétköltözés és összeköltözés, engesztelhetetlen gyűlölet és mégiscsak megbocsátás tárgykörében, annyit láttunk, néztünk végig, és te mindig távolról nézted ezeket az eseteket, fölényes voltál, okos, nagyvonalú. Hát hova lett most ez a nagyvonalúságod? Miért nem tudod ezt az egészet eltartani? Tudom, hogy nehéz, de egy kicsit úgy nézni, mint a többi esetet.

Gondolj bele, mennyit kínlódtak barátaink, rokonaink, ismerőseink. Laci, az amerikás, akinek nem jött össze a gyerek húsz éven át. Megjött a tengerentúlról, itt megismerkedett Borival, s egy hónapra rá megvolt a gyerek. Visszautazott, hogy bejelentse az örömteli bajt az asszonynak és elbúcsúzzon, de ez a búcsú végül olyan bensőségesre sikeredett, hogy Laci két helyes – ma már kamasz – fia között két hét a korkülönbség csupán. Sok pankráció után nemcsak a két gyerekkel nyaralt együtt, de a két asszonnyal is. És most boldogan élnek. Vagy ott van lelkész barátunk, akinek volt felesége két gyerekkel, egy segédlelkész asszonya eggyel, és mindig akadt egy barátnő is a gyülekezetből.

Kérdeztem, hogy csinálja. Mire az asztalra csapott ököllel: „Kőkeményen.” Ő így próbálkozik. Jóska, emlékszel. Volt egy hisztérikus felesége, aki folyton öngyilkosságot kísérelt meg, egyszer öt napig feküdt kómában. Aztán elváltak, a nő új férfit talált magának, akivel el is kezdett volna boldogan élni, ha rögtön az elején el nem aludt volna a fürdőkádban, ahol csak két nappal később találtak rá.

Jóska is rálelt új asszonyára, aki viszont fél év teltével közölte, hogy nagyon sajnálja, de szerelmes lett, és elköltözött. Két év múlva azonban visszajött, és azóta együtt, pontosabban egy lakásban élnek. Jóskának van egy napi barátnője, akivel szintén nem fekszik össze, de ezt nem mondja meg a feleségnek, hadd legyen ő nyugodt afelől, hogy neki van nője. És emlékszel Csabira, aki, mikor már hónapok óta hallgatta felesége őrjöngéseit, váratlanul így szólt. „Na várjál, várjál, várjál! Szavad ne feledd!” Azzal fölállt, távozott, és nem tért vissza soha többé. Vagy ott voltak Jánosék, János és Hilda. Megkérdeztem a végén, amikor Hilda már nagyon beteg volt, akkor, a legvégén kérdeztem, ők hogyan csinálták. „Úgy, hogy nagyon szerettük egymást, nagyon megbíztunk egymásban, és… és sohasem kérdeztünk.”

Az öreg Misi meg ugye összeszoktatta két asszonyát. Bele tellett vagy tizenöt évbe, de végül sikerült; ült az ágy szélén az idegsorvadás utolsó stádiumában, bénán, egyik oldalán a feleség, másikon a szerető. Ő pedig elégedetten vigyorgott… „Belenyugodtam. Elmúlt nyolcvanéves. Már nem fog megváltozni”, mondta az asszony. Zoltánékat is megkérdeztük túl a nyolcvanon: „Hogy csinálták? „Úgy, hogy abban az egyben egyikünk sem ingott meg soha, hogy együtt kell maradnunk, hogy összetartozunk. Mire Zsóka, aki mellette ült, és fogta a kezét, hozzátette: „Igaz, de nem volt könnyű.”

És emlékszel Balázsra, aki minden reggel elment kocogni hét éven át – és elkocogott egészen a szomszéd sarkon lévő házig, és fölkocogott a harmadikra… Vagy Imre, akit a kutya buktatott le, aki, mikor egyszer az asszony vitte le, a napi rutint követve, fölhúzta őt Imre barátnőjéhez… Iván felesége viszont belenyúlt férje táskájába, és kiemelt onnan egy popsikenőcsöt. Kétéves volt már a gyerek… Feri a feleségét háromszor vette el. Lajos összeszorított szájjal félre nézett, és némán tűrte, hogy feleségének szerelme legyen huszonöt éven át. Tomi is elköltözött két hónapra, de Jenő három év után kullogott vissza. És akkor ott vannak a szépen dokumentált irodalmi példák: Szabó Lőrinc, Móricz vagy Radnóti akár. Vagy gondolj a Figaró házassága végére, mikor a megszégyenült gróf lassan térdre ereszkedik, a grófnő pedig finoman felsegíti… Minden van, Éva, legyen erőd, bírj egy kicsit, nem tudok ígérni semmit, de én mégis azt mondom…

– Én mégis azt mondom, hogy takarodja jó büdös picsába!