Az unió nem a fogát összeszorítva és vereségként megélve vett minket le a listáról, egyébként pedig 2004 óta jóval több pénzt adott, mint amennyit befizettünk. Igen, annyit, amennyi járt. Az ominózus hirdetésnek azonban nem pusztán az a feladata, hogy a szabadságharc fontos fejezetének eredményes lezárásáról tudósítson, hanem hogy éreztesse: vagyunk mi, és vannak ők. Már rég nem jut eszünkbe együtt örülni az unióval. Holott ez lehetne közös ünnep is. Kénytelenek voltunk mi valamennyien, együtt megcsinálni, annyi csomaggal, amennyibe egy málhás öszvér belerokkanna.

Csakhogy a kormány célja az, hogy diadalunkat azokkal szemben éljük meg, akik szerinte a kudarcunkat akarták. Ebben a szövegkörnyezetben már az sem baj, ha a közösen meghozott áldozatokról tesz említést a kormány hirdetése, hiszen eddig úgy tudtuk, ahol nincs megszorítás, ott áldozat sincs. Ahogy a rendszerváltáshoz, úgy az uniós tagsághoz is sok illúzió fűződött. Összetört már jó néhány, s a csalódás akkora, hogy magától is fölkavarodik a düh: minden miattuk van, mindenről ők tehetnek.

A téves illúziók utáni szélsőséges kiábránduláshoz szolgáltat kezdettől fogva érveket a mostani kormány is: a rendszerváltozásnak nincsenek hősei, csak elrontói, az uniós tagság rabiga, korlátoz és kiszipolyoz. Orbán nem érti, hogy mit kér rajta számon Reding, Kroes, Tavares, a Velencei Bizottság s végső soron Barroso. Azt viszont fölismerte, hogy az általa preferált harcmodor odakint zavart okoz. Neki már mindegy – véli –, hogy a sokszor képtelen vádakra a „kollégákban” fölmegy a pumpa, hiszen többségük úgysem szereti. De legalább olyan pozícióba kényszeríti őket, amelyben minden esetleges szankció saját verzióját igazolja: a külön utat büntetik, tehát nem demokraták.

Nincs már kettős beszéd. Strasbourg, Brüsszel élőben ismerkedhet meg azzal a gondolkodásmóddal, szellemiséggel, amely többek szerint csupán belpolitikai manipulációs célokat szolgál – holott a miniszterelnök hiszi is, amit mond. Ez a világképe. Az alkuk, engedmények számára már csak a pénzről, EU-támogatásokról szólnak, legszívesebben kívülről csapná be az unió ajtaját.

Orbán elérte, hogy függetlenségünk záloga a költségvetési deficit csökkentése után immár a demokráciadeficit kritikája lett, a baloldal meg rágja magát át azon, hogy delegáltjai a különadó meg a rezsicsökkentés elleni kórust erősítik. Ilyen viharos időkben senki sem figyelt fel a Világbank hétfői jelentésére, amely szerint az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelme alapján 2012-ről 2013-ra mindössze két ország lett szegényebb: Magyarország és Dél-Szudán. Magyarország akkor is jobban teljesít.