Olvasói levél: Antall és Orbán?

Köszönöm Herényi Károlynak, hogy Egy hazug legenda nyomában címmel közzétett levelében (Népszabadság, 2013. június 29.) erélyesen cáfolja az egyes Fidesz-barát körök által terjesztett sztorit, amely szerint halálos ágyán Antall József személyesen bízta meg Orbán Viktort a maga politikájának folytatásával. Helyesen állapítja meg Herényi, hogy aki csak egy kicsit is ismerte a rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnököt, az ezt nem hiszi el.

Engem ez az álhír arra a XIX. század végének magyar közéletében sok derűvel fogadott hírre emlékeztet, ami arról szólt, hogy a Függetlenségi Párt egy Pikler nevű képviselője a már igen öreg, emigrációban élő Kossuthnál Torinóban tett látogatásáról hazatérve ekként nyilatkozott a sajtónak: „Kossuth apánk úgy búcsúzott tőlem, hogy »Pikler fiam, vigyázz Magyarországra«.” Egy ország, Nagy-Magyarország évekig röhögött ezen. Félretéve a humort: Antall József szenvedélyes, vérbeli politikus volt.

Elfogadta, hogy változik a világ és benne az ember. De tudta, hogy a változáshoz idő kell. Cikkében Herényi emlékeztet arra, hogy a Fidesz képviselői 1990. június negyedikén az Országház méltóságát sértő öltözékben jelentek meg a trianoni békét felidéző ülésen, más alkalommal pedig a pápát cápának, a KDNP-seket csuhásoknak nevezték. Folytatva Herényi gondolatmenetét rámutatok arra, hogy öt évvel később ugyanezek a fideszesek 180 fokos fordulatot hajtottak végre. Az 1998-as választásokon azután már mint jobboldali, keresztény értékeket valló párt indultak.

Nem azt kifogásolom, hogy a Fidesz kemény magjában mindmáig ott lévők baloldali liberálisból jobboldali konzervatívokká, kozmopolitizmus-közeliből nacionalistává lettek, hanem azt, hogy mindez csak néhány év alatt történt. Az idő rövidsége teszi el nem hihetővé a változást. Nem hosszú évek tapasztalatai alapján kerültek szembe az 1998-as fideszesek 1994-es önmagukkal. Opportunizmus és hataloméhség diktálta pálfordulást hajtottak végre. Antall József emlékét sérti az álhír terjesztése. Hagyjanak fel vele!

Dr. Del Medico Imre Budapest

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.