Továbbá már hetedik osztálytól beindult az emelt szintű oktatás. Ez annyit tesz, hogy a gyermekek – szüleik segítségével – minden évben választhatnak olyan tárgyat/ tárgyakat, melyet/melyeket hasonló érdeklődéssel bíró társaikkal kisebb csoportban, nagyobb tempóban tanulhatnak.

Kétségtelen, hogy ez a két osztályból álló évfolyamok esetén az adott tantárgyból harmadik csoportot generál és azonos időben három szaktanárt igényel. Egy Klik-kantás azonban, és vége. Hogy drágább – tudom. Hogy költséghatékonyabb egységesen két osztályban, két pedagógussal taníttatni – elismerem. Hogy a gyerekeknek jobb volt az eredeti rendszer – nos, ahhoz kétség nem fér, de ez senkit nem érdekel.

Ahogy az sem, hogy a minden eddigieknél nagyobb létszámú nyugdíjazás is problémát okoz. Különösen úgy, hogy az utánpótlást már nem is az iskola választja ki. Mivel ma már minden tanár esetében a Klik (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) a munkáltató, ő dönthet. Először a kerületből csoportosít át tanárt, majd ha ott nem talál, a fővárosból (külkerület lévén, izgatottan várom, hogy miként…), végül álláspályázatot írhat ki. Majd dönthet. Mindezt az iskola érdemi beleszólása nélkül…

Éppen ezek miatt, életemben először (eddig tudomásul vettem, hogy ez kamaszgyerekeimnek ciki), ott voltam, viszont felettébb csüggedten álltam gyermekeim évzáróján. Most azonban ők vették tudomásul, hogy ez más helyzet. Hisz azokat a tanárokat búcsúztatták, akik már az én időmben is ott tanítottak. Összesen hét embert, az alig több mint 40 fős tanári karból. És egy időben. Kérdés – volt-e bárki, aki ennek rövid távú következményeit átgondolta volna. Hogy az évek alatt felhalmozott nem csak tantárgyi, de pedagógiai tudás miként apad drasztikusan ezzel egyik tanévről a másikra? Hiszen, ha maguktól mentek volna a pedagógusok nyugdíjba (előbb-utóbb mindegyikük meghozta volna ezt a döntést) – az nem egyetlen tanév végére datálódik, hanem meglenne a folyamatosság.

Tisztában vagyok azzal, hogy az élet örök körforgás. Hogy semmi sem tart örökké. Azonban egyetlen Klik-kantással nem lenne szabad a dolgok természetes menetébe belenyúlni. A gyerekek még csak félúton járnak. A változások őket érintik, azokat vélhetőleg megsínylik. Ez azonban senkit nem érdekel. Az pláne nem, hogy anno tehetséggondozó iskolát választottunk, hogy annak vezetését, pedagógusait, programját jónak találtuk, s a hétköznapokban is beigazolódott, hogy gyermekeink érdekében jó döntést hoztunk. Elismerem viszont, egy hibát elkövettünk – Magyarországon túl hosszú változásmentes időben (8-10 év) gondolkodtunk.

Varró Szilvia Éva, Budapest

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.