Mi lesz az árvíz után?!
Ha legközelebb fél nappal tovább esik az eső az Alpokban, és ezért még 26 centivel magasabb árhullám jön, akkor 10x10=100-szor több homokzsák, munkaóra, ember stb. kell majd a gátakra? Igen, a költségek exponenciálisan rohannak felfelé! Ha elérjük a budapesti védművek szintjét (930 cm), hogyan védekezünk majd? Mint Orwell Állatfarmjában Bandi (Boxer), az igásló: még keményebben dolgozunk? Még erősítünk, magasítunk a gátakon? Már most is hátulról kell megtámasztani, hogy ne tolja el a helyéről az ár, ne roppantsa össze a víznyomás őket. Folyóinkon 170 éve építjük, erősítjük, magasítjuk a gátakat, már tízszer magasabbak, mint az eredeti tervekben voltak.
Vége, elérkeztünk arra a szintre, amikor gátakkal, heroikus munkával, iszonyú anyagi ráfordítással még éppen meg tudtuk tartani a vizet. A Dunán még csak tározókkal sem lehet bohóckodni. A tetőzéskori vízhozam egy óra alatt töltené fel a teljes Velencei-tavat. Még le sem vonult az árhullám, amikor cikkek, kommentek áradata zúdult ránk, „most jól jött volna Bős–Nagymaros”. Tényleg? Nagymarosnál 751 cm-nél tetőzött a Duna, a vízmérce 0 pontja 99, 43 mBf (méterrel a Balti-tenger szintje felett) van. A tetőzés vízszintje így 106, 94 mBf. Ha megépítették volna a nagymarosi vízlépcsőt, a tervek szerint 107,83 mBf-re duzzasztotta volna fel a Dunát, 89 cm-rel magasabbra, mint a mostani vízállásrekord.
Az áramtermelésnek az a jó, ha minél nagyobb a duzzasztási magasság, mert így több áramot lehet termelni. Ezért normál állapotban a lehető legmagasabbra duzzasztják a folyót (a hajózásnak is ez az érdeke). Erre a vízszintre kapnánk az árvizet. Ez „dilettantizmus”, mondaná erre egy vízügyes. Ha elindul az Alpokból egy árhullám, kinyitjuk az árvízi zsilipeket, tározóteret biztosítunk a víznek. Szép is lenne, de mi történne valójában? Harmincöt vízlépcső van Magyarország felett a Dunán. Ahogy az egységes európai vízjelző rendszerben megjelenik a vészjelzés, a német, az osztrák, a szlovák vízügyesek is nyitnak, elvégre nekik is kell a tározótér.
A legfelső tározó ürülni kezd, viszont minden alatta lévőre az igaz, hogy bár üríti a vizét az alatta lévőbe, de zúdul bele a fölötte lévőből. Emiatt az első vízlépcső alatt sehol nem csökken érdemben a tározótérben lévő víz mennyisége. Ráadásul Nagymarosnál eleve vesztésre állnánk, mi csak annyira ereszthetnénk a vizet, amennyire azt a budapesti védművek elbírják, a szlovákok meg Bősnél Pozsonyt védve, „ami a csövön kifér”, azaz nemhogy növekedne, hanem csökkenne a Nagymaros és Bős közti Duna-szakasz tározókapacitása. Maga a duzzasztás is egy állandósított árvízi helyzet, erre jönne rá ez a többletvíz, aztán a rekordárhullám.
Valami hasonló történt az Elbán is. Az Elba–Moldva (Vltava) vonal gyakorlatilag végig van vízlépcsőzve. Drezdánál az eredményt láthattuk. Mekkora lenne ekkor Budapesten az árvízszint? A mostani árhullám előtt kifejezetten alacsony volt a Duna vízállása. Május 28-án Nagymarosnál 150 cm (elsőfokú készültség 520-nál), Budapesten 277 cm (elsőfokú 620-nál, az alsó rakpart szintje alatt 25 cm-rel.) Ez tetőzött Nagymarosnál 751 cm-en, Budapesten 891 cm-en. A vízszintváltozás Nagymarosnál 6,01 m, Budapesten 6,14 m volt. (Azért magasabb Budapesten, mert a belvárosnál mederszűkület van, itt volt régen a legkönnyebb átkelni, hidat építeni. A Lánchíd sokkal rövidebb, mint a lágymányosi híd.) Budapesten a legnagyobb vízszint 891 cm, a legkisebb 51 cm volt. Átlaguk 471 cm, az elsőfokú készültség alatt másfél méterrel.
Mi van, ha erre jött volna rá ez az árhullám? 10,85 méteren tetőzött volna a Duna, több mint másfél méterrel a védművek szintje felett. Ekkora árvíz 1838-ban volt, amikor a Csepel-szigetnél az összetorlódott jégtáblák, mint egy duzzasztómű, megemelték a vízszintet. A Rókus kórház oldalán ott van az emléktábla, meddig ért a víz. Ha Nagymarosnál a tervezett vízlépcső duzzasztási szintjéről indítjuk a számítást, az Országház előtt 14,8 méteren tetőzött volna a Duna. Ez 5,5 méterrel magasabb, mint amire kiépültek a védművek. Minden szakértő állítja, hogy a klímaváltozás miatt egyre nagyobb árvizek jönnek. Az új kihívásra új választ kell adni! Nem a gátakat kell emelni, hanem a vízszintet csökkenteni.
Erre már az osztrákok is rájöttek, Bécs alatt szélesítenék a Duna árterét, a német zöldek is az Elba ártérének a bővítésében gondolkodnak. Van azonban ennél egy sokkal jobb, több száz évig kipróbált, működő módszer: a fokgazdálkodás. Ha jött az árhullám, a folyót kísérő övzátonyokon vágott nyílásokon, a „fokokon” keresztül, csatornák, patakok, holtágak, halastavak segítségével szétterítették a vizet, ideiglenesen elöntve a mélyebben fekvő réteket, legelőket. Például a Tisza vízszintingadozása 3 méter volt a jelenlegi 13 m helyett. Az árhullám levonultával a vízfelesleg visszatért a folyóba, megemelte annak vízszintjét, biztosítva a hajózáshoz szükséges vízmélységet. A belvíz is ezen a hálózaton keresztül vezetődött el. A víz folyamatosan ki-be mozgott a fokokon, ezért nem alakultak ki pangó vizes, posványos területek.
A halak a gyorsan átmelegedő vizű kiöntésekben ívtak, a magyarországi folyók halbősége legendás volt. Magyarországnak, Szlovákiának, Ausztriának összefogva kellene kialakítani Bécs és a magyar Dunakanyar közt az egységes vízszintcsökkentő fokrendszert, így védve egyszerre Bécset, Pozsonyt és Budapestet. A módszer az Elbán is alkalmazható. A régi módszerrel már nem lehet Drezdát, Magdeburgot megvédeni, hiába ölnének bele eurómilliárdokat, a probléma ugyanúgy visszatérne. A világban az elmúlt tíz évben Európán kívül is gigantikus árvizek pusztítottak. 2011-ben a thaiföldi árvíz, amely eddig a világ negyedik legdrágább természeti katasztrófája volt, megduplázta a merevlemezárakat.
A 2010-es pakisztáni árvíz kárait 43 milliárd dollárra becsülik, és a világ gyapottermelésére volt kihatással. Ausztráliában már évente két-három jelentősebb árvíz van. A 2010–2011-es árvizek az ország GDP-jét 28,7 milliárd dollárral csökkentették. Az USA most kezdi belátni, hogy a Missouri–Mississippi árvizeit nem tudja gátakkal megtartani, pedig vannak olyan szakaszok, ahol a gátak már 15 m (5 emelet) magasak. A fokgazdálkodás nemcsak a Dunán és a Tiszán, hanem a világ számos országában hasznosítható lenne az árvizek, a belvíz, az aszály és a szikesedés kezelésében. Ez lehetne az ország egyik fontos exportcikke. Hogyan tovább?
A szerző kutató biológus
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.