Egy olyan világban, ahol a baltás „hazafi” elengedésének, a Tibetért tüntetők eltakarításának vagy az ujgur (a tatár-baskir ágon közeli rokon) aktivista kipaterolásának kommunikációs és kapcsolatépítő szerepe lehet, alighanem a kormányfői találkozók jó indok nélküli lemondását sem veszik félvállról – különösen, ha úgy történik, ahogyan mi csináljuk: húsz perccel az Orbán-látogatás hivatalos pekingi beharangozása után.

Lehetséges, hogy azokat az apró ablakokat, amelyeket a magyar kormány az elmúlt két-három évben szívós munkával Kína felé kinyitogatott, ez az elmaradt turné sorban becsukja. Igaz, sok kézzelfogható haszna eddig sem volt az egyoldalú barátkozásnak, nem lesz szembetűnő a változás.

Az viszont több mint bizonyos, hogy a halasztás bejelentett okának – meghosszabbították a parlamenti ülésszakot a választókörzetek „csak technikai” átrajzolásának törvénybe iktatása végett – érintőleges köze sincs a valósághoz. Ez fokozza a lemondás kínosságát. Talán fel sem tűnt, de a pekingi út elmaradásának közzétételét öt órával előzte meg egy másik információ, miszerint Orbán kedden – közvetlenül azt megelőzően, hogy elvileg Kínába indult volna – részt vesz a Tavares-jelentés strasbourgi vitáján: kormányunk fejét tehát semmiképpen sem belpolitikai események fordították keletről nyugat felé.

A még mindig homályos, de lassan kirajzolódó mozaik két következtetést is indukál. Az egyik (optimistább) olvasata a történetnek, hogy a kormányzat végre felismerte: a számunkra fontos döntések továbbra is az európai hatalmi központokban és nem Pekingben (Moszkvában, Bakuban stb.) születnek.

Végül is a miniszterelnök maga mondta, hogy mindig ott van, ahol a magyar érdekeket meg kell védeni. A másik szerint Orbán Viktor a számára izzasztó uniós erőpróbák után nem vállal fontos kétoldalú csúcstalálkozót (bizonyára emlékszünk még a 2010-ben szintén magyar részről és ugyancsak az utolsó pillanatban lefújt berlini Merkel-randevúra, amelynek közvetlen előzménye az volt, hogy a brüsszeli bizottság eltanácsolta a diadalmas kétharmadot az osztogatásra épülő gazdaságélénkítéstől).

Ilyenkor a minden részletében kifejtett igazsággal Orbán környezete ugyanúgy nem szereti terhelni a közvéleményt, mint anno egy másik korban, amikor még kicsiben ment a játék, a bejgli árával. Három éve konkrétan egy bulgáriai családi nyaralás volt a hivatalos magyarázat – amiről a miniszterelnök felesége is csak utólag értesült –, az a sztori sem volt kevésbé követhető (ha azt vesszük, hogy a magyar kormány és kormányfő kiszámíthatóságáról meg az ország tekintélyéről van szó, fogalmazhatunk úgy is: ijesztő), mint ez a mostani visszakozás.