Két hete bezzeg azon gúnyolódtak a lapok és hírportálok, hogy miután Kövér házelnök és Semjén miniszterelnök-helyettes fölavatta az egykori hercegprímás szobrát, Bíró tábori püspök pedig államtitkárok és egyházi méltóságok jelenlétében föl is szentelte, Kontur András alkotóművész a hóna alá kapta a szobor fejét, és elviharzott vele, hogy otthon még dolgozzon rajta. Az utómunkálatok sikerrel jártak, s most már maradéktalanul lehet örülni a műnek. Nem tudom azonban, hogy az alkotó tudja-e, de az ötvenes évek elején egy ilyen késedelmes munkáért minimum agyonlövik, és akkor még olcsón megúszta.

El tudja valaki képzelni, hogy Rákosi Mátyás fölavat egy olyan emlékművet, amin Sztálinnak még csak félig van meg a bajsza, az is csak odadrótozva? Ha a harmincas évekbe megyünk vissza, ahová az avatók most már napi rendszerességgel belehelyezik magukat, el tudja valaki képzelni, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága és vitézi kísérete hajlandó olyan szobor előtt avatóbeszédet mondani, amelyen vaspánttal van ideiglenesen a testhez erősítve a fej, miképp Serédi Jusztinián hercegprímás hagyná-e egy torzó fölszentelését?

Azért e két korszakot említjük, mert elterjedt nézetek szerint itt most az ötvenes és a harmincas évek valamilyen kombinációját látjuk megvalósulni, azzal a különbséggel, hogy ilyen slendriánság egyikben se fordulhatott volna elő. Ha mi most olyan vérmagyarok volnánk, akik szívében nem rejtezik végtelen béke és a megbocsátás képessége, indulattal kérdenénk, honnét veszi magának a bátorságot a művész, hogy ezt a szégyent hozza a fejünkre? Tudniillik itt nem csupán bíborosunk emlékéről van szó, hanem hogy önérzetében lett megbántva minden igaz magyar hívő azzal, hogy századszor kell látnia, egy viszonylag kis helyen mennyi seggfej tud összegyűlni, hogy házelnöktől kezdve a miniszterelnökségi vonalon át egyházi méltóságokig félkész szobor előtt csináljanak pojácát híveikből és saját magukból.

Más oldalról viszont nem vagyunk meglepve. Kontur András művész ugyanis Kontur Pálnak, a kormányzó párt munkástagozata elnökének, a Fidesz egyszemélyes munkásosztályának a fia, akinek az Index tudósítása szerint a szoborfej befejezéséhez Kontur Tamás, a tulajdon testvére, egykori kereszténydemokrata kerületi képviselő nyújtott segítséget.

Ha azt veszem, hogy ugyanezzel az erővel trafikot is kaphatott volna a család, nagy önuralom kell ahhoz, hogy az ember ne vonjon le súlyos, apokaliptikus következtetéseket a jövőre nézve, amikor is a közepes képességű, tehát nem túl okos és ravasz, de még nem is teljesen elhülyült rokonok nem csupán fagylaltot árulnak a dohányboltjukban, vagy szaktanácsadók valamelyik önkormányzatnál, hanem rátelepszenek a művészvilágra, és sorozatban gyártják a fej nélküli szobrokat.

Egyébiránt Gaál Katalin kerületi kereszténydemokrata elnök szerint Mindszenty-Pem József emlékét nem ők, hanem az Index hírportál sértette meg azzal, hogy írt a félkész szoborról, ugyanis „az avatás nagyon szépen, problémák nélkül lezajlott”. Igaz is: megfontolandó, hogy kell-e a szoboravatáshoz egyáltalán szobor, amikor ezek akár egy üres tévésdobozt is simán fölavatnának, csak hogy szerepelhessenek.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa