Bauman ürügyén

Wroclawban pár napja egy-két tucat szélsőjobboldali fiatalember megzavart egy egyetemi előadást. A 88 éves Zygmunt Bauman beszélt volna ott. Kifütyülték, gyalázták, vörös szemétnek nevezték.

Bauman szociológus, és a maga szakmájában világhírű. Baloldali ember jellegzetes életrajzzal. A nácik elől a család a Szovjetunióba menekült, ott beállt a lengyel hadseregbe, harcolt a németek ellen. A háború után az úgynevezett belbiztonsági hadtest tisztje volt. Ez az alakulat harcolt a kommunistaellenes fegyveres ellenállással: ukránokkal és lengyelekkel. Bauman magát lelkes sztálinistaként írta le, aki dolgozott a katonai elhárításnak is.

Később szociológiát tanult, majd tanított. Oktattak szociológiakönyvéből a hatvanas években a budapesti bölcsészkaron is. Pedig Baumant ekkor már külföldre kényszerítették. A kommunista rezsim annyi más zsidó származású értelmiségi társával együtt őt is elűzte. Már régen nem kommunista, de megmaradt baloldali társadalomkritikusnak. A hozzá hasonló baloldaliak, köztük számos tanítványa, rengeteget tettek az államszocializmus lebontásáért.

Lehet vitatkozni, kié a fő érdem, de tény, hogy Bauman egyik hajdani és mai fő gyalázója azokban az években a lengyel állampártban párttitkárként működött. A körök így zárulnak. És az ilyenek követelnek „bocsánatkérést”...

A professzor már nagyon régen, éppen szociológiai kritikai munkásságával tagadta meg sztálinista múltját. Sok magyar példánk is van az ilyen nagy fordulatokra, elég a tudósok közül Lukács Györgyöt, a politikai személyiségek közül pedig Nagy Imrét említeni. De a nemrég elhunyt Horn Gyula is tetteivel bizonyította: van mód arra, hogy valaki baloldalinak megmaradva szakítson a diktatúra struktúráival.

A jobboldal, különösen a szélsőjobboldal Lengyelországban sem tud megbocsátani a Bauman-féle személyiségeknek. Megbocsáthatatlan, hogy ők túllépek kommunista magukon, és még akkor szembeszálltak a sztálinizmussal, amikor ez életveszélyes volt. A mai hetyke jobboldaliak közül nagyon sokan azokban az években mélyen hallgattak, vagy éppen az állampártban vagy annak ifiszervezetében vitézkedve vívták rendszermentő harcaikat.

Hasonló kampányt folytat a lengyel szélsőjobb és az úgynevezett konszolidált jobboldal Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője ellen is. Michniknek sem képesek elnézni, hogy húszéves korától fellépett az akkori állampárt ellen, hogy részt vett minden ellenzéki mozgalomban, hogy éveket töltött börtönben. Mivel ő nem lehetett sztálinista, előhozzák, hogy a szülei voltak azok, vagy a testvére, vagy akárkije. A szerkesztő személye maga a felkiáltójel.

Az sem véletlen, hogy amint vele kapcsolatban, úgy Bauman esetében is előjönnek az antiszemita gyalázkodások. A szélsőjobboldal nem akar szabadulni országainkban a zsidózás rítusától. Ez ugyanis ennek a közegnek a kenyere, a rasszizmus a legkisebb közös többszörös, amellyel maga mögé állíthatja a söpredékét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.