A rendszerváltozás utáni Magyarország történetének markáns pillanata volt az a múlt heti, amikor egy parlamenti frakció teljes létszámban a házelnöki pulpitusra vonult és hazaárulózásba kezdett egy olyan törvény miatt, amelyről még azt sem tudni igazán, hogy mely passzusai lesznek hatályban mondjuk jövő ilyenkor. A termőföld forgalmazásról szóló jogszabályok a Jobbik szerint lényegében szabadjára engedik a magyar földre ácsingózó európai karvalytőkét, és aki ezt lehetővé teszi, hazaáruló. A Jobbik szerint ezért fel kéne mondanunk az Európai Unióval kötött szerződésünket, amelyre a földtulajdonlás lehetőségének megnyitásakor hivatkozni lehet.

Hogy a hazai föld forgalmi értéke miért kisebb, mint uniós versenytársainké, hogyan állt elő az a káosz, ami a magyar vidék létalapját jelentő termelőeszköz körül kialakult, arról már sok szó esett e hasábokon is. A tulajdon és a földhasználat érdekei messze járnak egymástól, az értékesítés számos ok miatt bizonytalan, a birtokokhoz kötődő munkahelyek száma csökken. A helyzet nem rózsás, de volt ennél sokkal rosszabb is: az európai uniós csatlakozásunk előtt. Gyanítható, hogy a józanabb jobbikosok is tudják: a 2004 óta minden évben kiszámíthatóan felvehető földalapú támogatás, és a vidéki fejlesztésekhez pályázható egyéb szubvenciók évi 750 milliárd forintos összege nagyon sok gazdálkodó zsebében fial ma már, hiánya viszont konkrét és súlyos napi gondokat okozna. Aki ezt a pénzt elmarná innen, tényleg hazaáruló lenne.

Maga a miniszterelnök (aki az EU-val kapcsolatban állandóan szabadságharcot emleget) mondotta a minap, hogy gazdasági értelemben a tagság megszüntetésének nem lenne értelme: mi most a tehetősebb országok befizetéseinek haszonélvezői vagyunk. Különösen igaz ez a megállapítás a mezőgazdaságunkra, amely mind piaci, mind foglalkoztatási viszonyaiban hónapok alatt omlana össze, ha a garantált közösségi támogatás eltűnne.

Hitvitákat persze lehet arról folytatni, hogy e pénzek jelentős része technológiák, gépek, szaporítóanyagok vásárlásakor visszaáramlik-e az uniós országokba, és ha igen, milyen mértékben, de a paraszti számítás ennél egyszerűbb. Ha nekem egy hektár búza nettó árbevételben 250 ezret hoz és kapok még hozzá 60 ezer forint normatív támogatást, akkor az én táblám hektáronként nem 250 ezret, hanem 310-et hoz egy évben. És kész.

A Jobbiknak abban van igaza, hogy számolni mások is tudnak. Ezért van zsebszerződéssel osztrák kézben legalább félmillió hektár magyar föld. Csakhogy ezeket a birtokokat nem a törvényhozás, nem a kormány, hanem az a tulajdonos adta el feketén, akit a Jobbik oly nagyon védeni akar a külföldiektől.

Egy olyan országban, ahol az üzemszerű mezőgazdaság jól működik, nincs semmi gond a termőföld árával. Ezt azonban csak az érti, aki a viszonyokba alaposan belegondol. A Jobbik vak külföldellenességével csak a felszínt kapargatja, viszont a közelgő választási kampányban a hazaárulózás nagyon is jól jöhet neki.