Nincs nevetségesebb, mint a rendpárt a rendetlenségben.

Orbán Viktor jó helyet talált a maga Saint-Justjének, hogy magasan is legyen, de útban sem. Megtette parlamenti börtönparancsnoknak, megszavaztatott neki karhatalmat és mindenféle fegyelmező jogkört.

Dupla haszon: folyamatosan zaklatják és alázzák az ellenzéket, és a harapós magánszorgalmú is kielégül. Mindezt eladták rendteremtésnek, aztán az első komoly próbatételen megbuktak. Ha a rendpárt nem mond B-t az Á után, lebőg. Amikor képviselők elfoglalják az elnöki pulpitust, és fizikailag lehetetlenné teszik a további jogszerű parlamenti munkát, akkor a minőségi demokrácia érett politikusai felfüggesztik az ülést, elhalasztják a döntéshozatalt, összehívják a házbizottságot, és megbeszélik, miként állítsák helyre a parlamenti rendet.

Ilyenkor a parlamentáris demokrácia kormánypárti és ellenzéki hívei nyomasztó többségben nyomást gyakorolnak a szélsőséges szószékfoglalókra, és előzetesen figyelmeztetik őket, hogy a parlamenti munkát rendfenntartó erőkkel fogják biztosítani.

A komoly rendpártiak pedig ilyenkor hozzák a jó sok pénzért fölszerelt parlamenti őrséget, aztán csihi-puhi.

Orbánéknak az első megoldáshoz nem volt eszük, a másodikhoz merszük. Csak ahhoz volt, hogy segítsenek szétrúgni a parlamenti jogrendet. A levezető elnök a helyéről kitúrva, az eszközeitől megfosztva működtette a szavazógépezetet tovább, önhatalmúlag és jogellenesen elszabotálva a név szerinti szavazást.

A kudarctól frusztrált börtönparancsnok meg dühösen utánrúgott, kitiltatta a jobbikosok összes szakértőjét a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból, aminek aztán végképp semmiféle értelme és jogi alapja nincs.