Hargitai Miklós: Bolygó konzervatívok
A vonatkozó vicc (Mikor lesz Orbán Viktor megint liberális? Ha a konzervatívok kerülnek kormányra) alapján a miniszterelnök következő ideológiai pálfordulására még várni kell: konzervatív politikai személyiségei már vannak az országnak – a látszat szerint mostanában egyre többen –, olyan politikai erő azonban eddig nem lépett a színre, amely képes lenne felszívni és tartósan magánál tartani az elvi konzervativizmus gyakorlati képviselőit.
A mából visszanézve az önálló kisgazdapártot és az akkor még szabad szemmel is látható KDNP-t aligha sorolhatjuk ide: az egyik klasszikus média-, vicc- és zsákmánypárt volt, a másik pedig egy eszmei és politikai anakronizmus – ki is múlt mindkettő, amint valós kormányzati teljesítményt kellett volna produkálniuk. Az MDF pedig ugyanazzal a betegséggel (bár kevésbé súlyos tünetekkel) küszködött, mint ma a Fidesz: fogalmazzunk úgy, hogy az immunrendszere nem biztosított kellő védelmet az előző korból átmentett organizmusokkal szemben.
A mai kormánypártokra most nem sok szót vesztegetnénk: sem az államfelfogásuk, sem az értékekhez való viszonyuk alapján nem minősülnek konzervatívnak. Ha egy politikai erő a nemzetpolitika legszűkebben vett alapkérdéseiről – a határon túli magyarok választójogától a külföldiek termőföldvásárlásáig – a legtágabb határok között képes változtatgatni a véleményét, akkor talán ő maga sem lép fel ezzel az igénnyel. Aligha véletlen, hogy a közélet konzervatív ikonjai nem találják benne/ mellette a helyüket: abban a formációban, amely a köztársasági elnöki posztra Schmitt Pált tartotta a legméltóbbnak, nehéz lehet az értékelvű politizálásra platformot szervezni. Nem is nagyon próbálkoznak vele: Sólyom László érzékelhető borzongással ejti ki Orbán Viktor nevét, és látványosan távol tartja magát a „jobboldaltól”, Ángyán József és Bencsik János szekérrúdja régóta kifelé áll a táborból, Mellár Tamás és Chikán Attila önkéntes (?) száműzetésben próbálja átvészelni a NER-t, a Professzorok Batthyány Köre lassan a kormány leghangosabb kritikusai közé kerül (legalábbis a közmédiában, ahol bírálni is csak jobbról szabad).
„Nincsenek elvei, csak érdekei vannak” – ezt a tömör jellemzést általában a Fideszre (tehát Orbán Viktorra) szokás használni, ám ha jobban belegondolunk, sokkal szélesebb körben is alkalmazható: következetesen baloldali (liberális, keresztény, polgári stb.) pártból sincs több idehaza, mint mondjuk konzervatívból. Szilárd értékrendű, az elveikhez következetesen ragaszkodó honfitársaink jobbára a mainstream politikán kívül, marginális mozgalmakba vagy törpepártokba szorulva politizálnak. Ha elhisszük, hogy az eszmék piaca ugyanúgy működik, mint bármely más piac – ti. az erős kereslet előbb-utóbb „kitermeli” a kínálatot –, akkor azt kell hogy gondoljuk: a kor, a közeg, a közönség nem vevő a konzervativizmusra, illetve általánosabban az értékelvű politikára. Talán illúzió is azt gondolni, hogy egyszer majd előlép egy új erő, amelyet a Fideszből kiábrándultak tömegei előtt Ángyán (Sólyom, Mellár vagy valamelyik másik elhajló) neve, személye hitelesít: hogy a politikai értékekhez való ragaszkodást Magyarországon mekkora szavazati arányra lehet váltani, azt a Fidesz 1990-es vagy az LMP 2010-es választási eredménye viszonylag pontosan megmutatta.
