A kabinet számos intézkedése magyarázatot kap, ha elfogadjuk a feltételezést, hogy Matolcsy könyve alapmű a Fideszen belül, de mindenképpen kulcs az elemzők számára a második Orbán-kormány tetteinek értelmezéséhez.

A mű egyik része az amerikai nemzedéki karakterváltásról szól. Abban a felfogásban, hogy bizonyos ideológiai és politikai trendek ciklikusan visszatérnek, ahogyan az óramutató is napjában kétszer ugyanazt az időt mutatja, nincsen semmi meglepő, hiszen ennek a kérdésnek gazdag kultúrtörténeti irodalma van. Inkább az érdekes, hogy erről a magyar politikai osztály – különösen annak baloldali és liberális szegmensében – miért feledkezett el a rendszerváltás után. Huszonhárom év távlatából visszatekintve úgy tűnik, hogy ennek a politikai osztálynak a tagjai túlzó várakozásokkal viseltettek a Nyugathoz való felzárkózás programja iránt.

A liberálisok és a baloldaliak a történelmet lineáris folyamatként értelmezték, amelynek kulcsszava a fejlődés: Magyarországnak e logika szerint fokról fokra lépegetve kell(ene) eljutnia a végcélhoz, a nyugatiassághoz. Ez a lineáris szemlélet nem tud mit kezdeni azzal a problémával, hogy a történelemben és a kultúrában visszatérések, visszaesések, elkanyarodások vannak. Alábecsülik a XIX–XX. századi magyar politikai, gazdasági és társadalmi kultúra szívósságát. A rossz politikai és társadalmi hagyományok, amelyek a magyar parlamentarizmus múltjában, 1867–1947 között fogságban tartották a magyar politikai osztályt, visszatértek.

Az Egyesült Államok politikai rendszerében is meghatározóak a hagyományok. Matolcsy négy amerikai tradíciót jelenít meg a könyvben, amelyek mindegyikét az amerikai történelem egy-egy alakjához köti. A háborúzó Amerika (arca Andrew Jackson amerikai elnök), a kalmár és bankár Amerika (Alexander Hamilton amerikai pénzügyminiszter George Washington kormányában), a szabadságot védelmező Amerika (Thomas Jefferson) és az idealista, pacifista Amerika (Woodrow Wilson) szellemi öröksége adja az Egyesült Államok mai karakterét, a szabadság és a kereskedelem Amerikájának, vagyis a jeffersoni és hamiltoni örökségnek a dominanciájával.

Ez arra utal, hogy a XXI. század eleji Amerika az alapító atyák értékeihez látszik visszatérni. Az egyéni szabadság (Jefferson) és a szabad kereskedelem (Hamilton) egyaránt a mai Egyesült Államok konzervatív karakterére utal (a sors iróniája, hogy Jefferson és Hamilton egymás politikai ellenfele volt, miközben a Republikánus Párt ma hivatalosan mindkettejük örökségét védelmezi mint a nemzet konzervatív pilléreit).

A Fidesz táborán belül nagy hagyománya van az országmenedzseri szemléletnek, amelyet a nagy konszolidációs korszakok vezető államférfijai testesítenek meg (Tisza Kálmán és fia, Tisza István, Bethlen István). S tudjuk, hogy az országmenedzselés, a gyökeres átalakítás nem nélkülözi az érdeksérelmet. Még az Egyesült Államokban sem, ahol a jeffersoni ideál, a szabad farmerek és kézművesek köztársasága történelmi távlatban vereséget szenvedett Hamilton nagyobb szabású koncepciójával, a szövetségi kormányzat hatáskörének növelésével, a központi bank létrehozásával szemben. Hamilton „beleértette” a központi hatalom nagyobb mozgásterét az alkotmányba (a kongresszus minden olyan törvény meghozatalára jogosult, amely elősegíti az alkotmányban rögzített jogkörök betöltését), és ezzel tágította a központi kormányzatmozgásterét a tagállamok rovására.

A Fidesz a hamiltoni világképnek megfelelően cselekszik, amikor a társadalmat aláveti a felvállalt modernizációs törekvésnek, és céljaihoz próbálja igazítani-szabni az alkotmány nyújtotta mozgásteret. Matolcsy könyvéből elsőre a hamiltoni ambíció elítélése következne, de a sorok között éppenséggel dicsérően szól arról, hogy az Egyesült Államok hagyománya a rugalmas, adaptív kormányzás, amely a saját nemzeti érdeket pragmatikus módon a kanonizált, ortodox szabályszerűségek és normák elé helyezi.

Mit tanulhatott a Fidesz az „Amerikai Birodalomtól/ból”? Azt, hogy egy erős gazdaság nem létezhet egységes nemzet, valamint nemzeti büszkeség és öntudat nélkül. Utóbbit azonban a kormány maga kívánja bevinni a nemzet tagjaiba. Megtanulhatták, hogy a kormány szabadon tágíthatja a kormányzás kereteit, élve felhatalmazásával. Végül pedig az amerikai szuverenitás felsőbbséges tudata megerősíthette a Fidesz vezérkarát egyfelől a nemzetállamiság eszményéhez való ragaszkodásban („Nemzetek Európája”), az „EU mint birodalom” felfogás elutasításában, másrészt pedig magyarázatot ad arra a viselkedésre, hogy a Fidesz euroszkeptikus hangokat üt meg, rendre ostorozza Európa vallástalanságát, a keresztény gyökerektől való távolodást.

Azonban van egy paradoxon: az arisztokratikus kormányzás magyarországi várkastélya homokra épül, ugyanis az amerikai kormányzás fennmaradását éppen az biztosítja, hogy csak a felépítmény arisztokratikus, az alap (a társadalom) demokratikus. Magyarország azonban nem rendelkezik az Egyesült Államokéhoz hasonló demokratikus tradícióval. Magyarországon az egyesületi életet, amelyet már Tocqueville is a demokrácia lenyomatának tekintett, kétszer sorvasztották el, illetve zúzták szét a XX. században (1938–1944, 1947–1949), majd az állami mindenhatóság rányomta a bélyegét a társadalomra.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a demokratikus részvétel és autonómia szelleme kétszáz éven keresztül szabadon létezhetett, és átitathatta az egész társadalmat, a tagállamok törvényhozásától a legutolsó bélyeggyűjtő egyesületig, az önkéntes segítő szolgálatoktól az evangéliumi gyülekezetekig, a szabad seriffválasztás hagyományától a népi referendumokig. Magyarországon ez a demokratikus részvételi kultúra hiányzik, huszonhárom év alatt sem alakult ki, és kívülről nem lehet oktrojálni a társadalomra. Ha tehát az ellenzék sikeresen akar szembeszállni a kormányzással, akkor ki kell építenie azokat az alternatív társadalmi struktúrákat, amelyek becsatornázzák a demokrácia szellemét az állampolgárok mindennapjaiba. Úgy is mondhatnánk, Matolcsy logikáját követve: az ellenzéknek pillanatnyilag egy jeffersoni fordulatra lenne szüksége, ha a cél a demokrácia védelme és megszilárdítása. Még akkor is, ha kormányra kerülve követnie kell a hamiltoni elveket.

* A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.