A „jótékony” hatalom azonban nem bízik az ő népében. Egyszerűen képtelen elhinni, hogy az emberek örülnek annak, ha kevesebbet kell nekik fizetni bármiért, jelen esetben a különböző lakossági szolgáltatásokért. A Fidesz–KDNP pártaktivistái épp ezért azt kérik az állampolgároktól, hogy ezen jogszabályi intézkedéseik iránti örömükről, támogatásukról – hisz bárki bármit mond, ez bizonyítéka annak is, hogy Magyarország lakosai jogállamban élnek! – írásban is adjanak hangot az országszerte felállított mobil standok aláírásgyűjtő ívein. Az újpesti önkormányzattól mint elsőéves „csecsemő nyugdíjast” a polgármester úr épp a napokban értesített, hogy immáron – a viszonylag elfogadható nyugdíjam ellenére is – alanyi jogosultságom, hogy én is felvegyem azt a nyugdíj-kiegészítésre szánt néhány kiló cukrot, lisztet és egy liter étolajat, amelyet a kerület vezetése minden nyugdíjas részére megszavazott. Egye penész! Rendben, elmegyek érte én is – döntöttem el. Ha jár, akkor jár... A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!

Következésképpen április 28-án délután én is elmentem a Bene Ferenc nevét viselő általános iskolába az élelmiszercsomagért. Ott azonban nem kis meglepetés ért. Igazából nem az lepett meg, hogy 100-150 méteres sor várt a segítőcsomagra, hanem az, hogy az általános iskola előtti kis „placcon” – az iskola előtt, ahol egyebek között az Új Rendszer Jó Erkölcseit is tanítják – felállították a Fidesz-emblémával ellátott mobil standot, amelynél az érkezőket két-három csinos hölgy szólította meg azzal, hogy bár ez nem kötelező a csomagátvételhez, de eljöttek a rezsicsökkentést támogatók aláírásgyűjtő ívével, hogy a nyugdíjasoknak ne kelljen máshol keresniük ezt a „papírt”, ha esetleg csatlakozni szeretnének a támogatókhoz.

Gondoltam magamban tétován, lehetséges, hogy ez a módi is az Új Rendszer Új Erkölcseihez tartozik? Lehet, hogy én itt maradtam a múlt korszerűtlen beidegződéseivel? Nem tudom... Mindenesetre merenghet nékem támadt, s – milyen fura az élet fintora – az iskolába befelé menet, az egyik betonkotyorba lépve, a járdán szabályosan hasra, illetve „pofára” estem.

Így történhetett meg, hogy a felvett önkormányzati adományt megsebzett kézzel adhattam át a legközelebbi sarkon álló, valóban szükséget szenvedő hajléktalan embernek.

Lukácsi Bálint, Budapest

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.