Már a kétharmad sem szent. A Debreceni Egyetem szenátusa ilyen arányban támogatta a két rektorjelölt közül az egyiket, a kétharmados kormány mégsem őt választotta. Hanem a másikat, akit viszont Kósa Lajos preferált. Valakinek trafik jut, valakinek egyetem. Néha nehéz eldönteni, hogy a zsákmány magáért a dologért kell, vagy csak azért, hogy újra és újra demonstrálhassák: ez az ő országuk, itt minden az övék.

Korábban fel sem merült, hogy egy egyetem vezetőjét ne az egyetem tagjai válasszák. Különben mi értelme van az autonómia szónak? Ki nevezné Magyarországot autonómnak, ha a miniszterelnökét Brüsszelből delegálnák? A Fidesz azonban elfogadott egy olyan törvényt, amelynek alapján a miniszter dönt a rektorokról, és a Fidesz már csak olyan, hogy ha valamit megtehet, azt meg is teszi. És letagadja. Három hónapja megállapodást kötött Balog Zoltán miniszter a hallgatói önkormányzattal, vállalva, hogy amíg a vita köztük le nem zárul az autonómiáról, addig nem él e jogosítványával. A dokumentum ötödik pontja úgy szól: „A Felek támogatják az intézmények felelős irányítását, ennek részeként – az autonómia jegyében – a Kormány biztosítja a rektorválasztás korábbi rendszerét”. Eltelt három hónap, megállapodás felrúgva. Ennyit ér a miniszter aláírása. Cserébe szeretnek viccelődni.

A minisztérium álláspontja szerint ugyanis – ahogy azt a szerkesztőségünknek küldött helyreigazítási kérelemben kifejtik – Balog miniszter nem rúgta fel a megállapodást, mert azt január 21-én kötötte, miközben a debreceni rektorválasztási folyamat 2012. november 14-én indult el, és december 14-éig lehetett benyújtani a pályázatokat. És akkor mi van? – teheti fel a kérdést bárki, aki nem érti első hallásra a Nemzeti Együttműködés Rendszerének darabos humorát. Hiszen hiába indult el korábban az eljárás, mostanáig nem hoztak döntést, márpedig a megállapodás a döntésre vonatkozik, nem a kiírásra. Mintha egy tolvaj azt mondaná, hogy megjavul, nem lop többet, de a korábban kitervelt betöréseit még végrehajtja. Az autonómiakérdésről is egészen mást mondtak ellenzékben.

Pedig akkor a miniszternek eszébe sem jutott, hogy rektort válasszon, vagy kancellárnak hívott helytartót küldjön az egyetemek élére, csak azt vetette fel, hogy az egyetem által választott rektor mellett működő gazdasági tanácsban megjelenhessenek a fenntartó állam küldöttei is. Kisebbségben. Na erre kitört az autonómiavédő szabadságharc. A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult, Klinghammer István, akkor a rektori konferencia elnöke, pedig így nyilatkozott: „Az egyetemi autonómia jelentősen sérül, ha az irányító testület menedzserszemléletű, és haszonelvűség alapján hozott döntései felülbírálnák az értékelvűséget”. Még egyszer: nem rektort választott a kormány, hanem kisebbségben lévő tanácsadókat. És e maiak eközben a sértődésig vannak meggyőződve arról, hogy erkölcsös, sőt autonóm emberek. Annyira autonómok, mint Klinghammer István, aki most, a botrány szelét érezvén, már kezdeményezi is, hogy a jövőben ismét az egyetemeké legyen a rektorállítás joga. Ez ám a függetlenség! De amit a kormány akart, már megtörtént – a debrecenieken ez nem segít.