Révész Sándor: A tanulság
A Fidesz-közeli cégvilágot az ún. székházügy alapozta meg, melynek bevételéből – több kanyar után – az Orbán család cégének is jutott. A Fidesz-közeli cégvilág egy elképesztő praktikákkal elévültetett bűncselekménysorozat (Kaya-Tot) keretében tömérdek pénztől fosztotta meg az államkincstárat. A Fideszt ez nem rendítette meg.
Minden tisztázást követelő szájat keményen befogtak, a Fidesz a sajtójával együtt hézagmentesen összezárt. Ez történt akkor is, amikor kiderült: Orbán Viktor személyesen kívánt gondoskodni arról, hogy családjának vállalkozása javára szülessenek pályázati és privatizációs döntések. A Tocsik-ügy, melyben az MSZP-hez és az SZDSZ-hez próbáltak százmilliós nagyságrendben közpénzeket irányítani, morális földrengést okozott. Az érintett döntéshozókat testületileg leváltották, távozott az ügy miatt miniszter, képviselő, pártelnök, a bírósági eljárás szabadon folyt, és sok éven át melegen tartotta az ügyet.
Orbán Viktor 1998-ban azt hazudta: kétséget kizáró bizonyítékai vannak rá, hogy a Fidesz sok-sok vezetőjét törvénytelenül, közpénzből, titkosszolgálati eszközökkel megfigyelték. Kövér László közpénzből vásároltatott egy civil céggel álbizonyítékot. Orbán hazugságát hazug bizottsági jelentéssel fedezték, melyet a Fidesz képviselői egyhangúlag megszavaztak.
A Fidesz nemzetbiztonsági kádereivel napi kapcsolatban lévő, számukra nemzetbiztonsági információkat gyűjtő UD Zrt. társvezetője tájékoztatta Csányi Sándort, hogy egy pártelnök lejáratására alkalmas adatok szolgáltatására kaptak megbízást. Ez az ügy senkinek nem ártott, aki sáros volt, de besározott mindenkit, aki leleplezte. Az UD Zrt. kárpótlásként rengeteg közpénzt kapott, vezetője pedig a katonai titkosszolgálat főigazgató-helyettese lett. A Fidesz és sajtója ezt egységesen támogatta és fedezte.
Az MSZP–SZDSZ-kormány idején kinevezett nemzetbiztonsági főnököt, Galambos Lajost elsodorta az Egymásért alapítvány milliárdos sikkasztási ügye. Ez is kifejlődött a maga útján, és súlyának megfelelően ártott a lebukottakhoz köthető politikai erőknek. Azért is, mert azt a hozzájuk közelebb álló sajtó (pl. a Népszabadság) is részletesen és kíméletlenül kitárgyalta.
Laborc Sándor kinevezése ellen annak idején az ellenzék hevesen tiltakozott. Az SZDSZ sem támogatta olyan főigazgató kinevezését, akivel szemben az ellenzék (és a NATO) ennyire bizalmatlan. A koalíció széttartott, Laborc kinevezését annak ellenére erőltették át, hogy a nemzetbiztonsági bizottság nem támogatta. Az SZDSZ sajnos nem vitte kenyértörésre a dolgot, miként annak idején Medgyessy Péter esetében sem. A mai ellenzék a mostani Laborc-ügyhöz is megosztottan és meghasonlottan viszonyul.
Az MSZP elnöke megdöbbentőnek nevezte, ami a Laborc–Portik-találkozókról kiderült, és elfogadhatatlannak minősítette, hogy „bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására”. A kormánypárti Heti Válasznak azonban nem volt elég megdöbbentő a valóság, a jegyzőkönyvek közzététele után is azt írta, hogy azok szövege igazolja korábbi állítását, miszerint Laborc azt a feladatot adta Portiknak: gyűjtsön vagy gyártson a Fidesz vezetőire terhelő információkat.
A napvilágot látott jegyzőkönyvekből sokminden kiolvasható, de ez így nem. Úgy tűnik, a pofátlanabbul és egységesebben bűnös rész mindig jobban jár, mint a szégyenlősebb és megosztottabb. A tanulság: pofátlannak kell lenni. Vagy ártatlannak!
