Feledésbe merült itt egy levél. Debrecen polgármestere, a Fidesz ügyvezető alelnöke jól tenné, ha kicsit figyelne a kormányfő postájára. Akkor talán nem minősítené hecckampánynak azokat a bírálatokat, amelyek a negyedik alkotmánymódosítást az Európai Unióban érik, és a ciprusi válság árnyékában talán nem pöccentené le magáról azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint Magyarország a diktatúra felé sodródik.

Vagy komolyan venné a német kancellár üzenetét a kétharmados parlamenti többség felelősségéről. Akkor talán felfigyelt volna arra a levélre, amelyet Orbán Viktor Berlinbe írt, miközben Brüsszelben hetykén kijelentette: nem fogadja el, hogy az uniós tagállamok bármelyike beleszóljon a magyar belpolitikába. Csak annak az Európai Bizottságnak a véleményét respektálja, amelynek legitimitását és munkáját amúgy nem is olyan régen ugyancsak ő maga vonta kétségbe és minősítette, mondván, senki nem választotta meg ezt a szatócsbolt vezetésére is alkalmatlan társaságot.

A kormányfő Németországgal kivételt tett, s levele furcsamód egy nappal azelőtt született, hogy a Bundestag múlt hét csütörtökön egy órán át vitatkozott a magyar alaptörvényről. Alapos oka volt a levélnek, mert gondolhat bárki bármit a többiekről, Németország az unió vezető hatalma. Merkel – tetszik vagy sem – első az egyenlők között. Magyarország pedig oly mértékben függ a német gazdaságtól, a német politikai elit, a közvélemény jóindulatától, hogy életveszélyes ezt a kapcsolatot kikezdeni.

Hiszen az európai autóipar válsága közepette is bővülő három német–magyar autógyár csaknem az egyetlen hazai GDP-sikerágazat, s az sem mindegy, mit gondol a német kancellár a parlamentarizmusról. A miniszterelnök tehát jó okkal szükségét érezte Berlinnek megismételni a korábban az unió vezetői előtt szóban és írásban megvallott elkötelezettségét: „Magyarország és a magyar kormány a legteljesebb mértékben tiszteletben tartja az európai normákat és az Európai Unió alapszerződését.”

A levelet nyilván iktatták a kancellárián, de ad acta biztosan nem tették. Kósa Lajos minderről megfeledkezett, mert olyanokat mond, hogy jön a német választás, és ilyenkor Merkel kancellár asszony aggodalmában nyilván középre vagy adott esetben a balra szavazók felé is beszél. Szóval nem kell komolyan venni. Azért talán többről van szó. Az aggodalom mögött talán a második világháború utáni német alkotmány történetének ismerete rejlik.

Az az „epizód” például, amikor Heinz Krekeler képviselő megfúrta a népfelség abszolúttá tételét, ami azt jelentette volna, hogy a szuverén nép azután elvetheti a demokráciát, és diktatúrát vezethet be. Valaminek korlátoznia kell a népfelséget, mégpedig az alkotmánybeli alapértékeknek és alapjogoknak, ezeket szegezték vele szembe.

Sokba kerülhet még ez a levél, ha egyszer a német kancellár aggodalmában előhúzza és „konkrétan” megkérdezi: milyen alapon tartja Orbán az emberek akaratából mindent elsöprő parlamenti kétharmad jogának a parlamentarizmus, az európai normák semmibevételét?