„A VOSZ magatartását kedden közleményben bírálta a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSZSZ Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) is. (...) Elfogadhatatlannak és cinikusnak tartják, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szisztematikusan meghiúsítja a bérajánlás létrejöttét. (...) Emlékeztetnek arra, hogy a MÁV-csoport cégeinél öt éve nem történt reálkereset-fejlesztés. A szövetség a többi szakszervezetet felkéri arra, hogy saját eszközeikkel fejtsenek ki nyomást annak érdekében, hogy a bérajánlás mielőbb létrejöhessen.”

Az csak kedves momentum, hogy a közleményben szereplő öt szakszervezeti képződmény közül háromnál (Liga, VDSZSZ, VASZ) szoros a személyi „összefonódás”, azaz ugyanaz a személy az elnök. Ez nem jogszerűtlen, csak szövetségi, szerveződési és garanciavállalási megközelítésből gondolkodtat el. Az már nem annyira mosolyfakasztó, ha egy vasúti dominanciával rendelkező szövetség veszi kézbe a teljes klasszikus üzleti szféra bérügyeinek sorsát. A MÁV állami tulajdonban lévő vállalat, tehát nem a letisztult üzleti modell mintapéldánya, nem a versenyszektor reprezentánsa. Szerencsésebb lenne, ha a MÁV-csoport szakszervezeteinek vezetői a tulajdonos (magyar állam) által megbízott munkáltatói képviselővel alkudoznának a bérekről, és nem MTI-közlemény keretében folytatnának bértárgyalásokat velünk. Persze én a MÁV esetében (is) teljesítményarányos munkabérekre gondolok, arra, hogy a cégcsoportnál nem a „hangerő”, hanem a produktivitás és a hatékonyság alakítja a dolgozók javadalmazását. Remélem, hogy ezt a tulajdonos is így tudja.

Nem oly rég (február 22., Népszabadság) írtam a minimális bér emelésének nehézségeiről és fontosságáról, abban a hitben, hogy sikerül megértetnem a kötelező bértarifákra vonatkozó döntéseinket. Jeleztem felelősségünket a dolgozók sorsának alakulásában, és félre nem érthető szavakkal hívtam fel a figyelmet a munkavállalókkal való szolidaritás fontosságára. És igen, papírra vetettem, hogy – látva a magyar gazdaság enerváltságát – aggódom a bérek kifizetésének forrásoldali biztosítottságáért; kérdéses, hogy lesz-e elég erő, képesség a megemelt tarifák kifizetéséhez.

Tartok tőle, hogy a hivatkozott MTI-közlemény készítői nem ismerik a hazai vállalkozások körülményeit, a foglalkoztatottak nagyobb hányadának munkát biztosító kis- és középvállalkozások sanyarú helyzetét. A VOSZ-on belül egységes az álláspont: megfontolt és körültekintő bérpolitikát igényel az idei év, túlvállalás esetén kedvezőtlen munkaerő-piaci folyamatok indulhatnak el. Az óvatos bérpolitikára vonatkozó követelmény az állam által tulajdonolt vállalkozásokra is vonatkozik. Már „hallom” a kérdést, miért nyüglődnek a munkáltatók a bérajánláson, hiszen nem kötelező figyelembe venni az abban foglalt irányértéket.

A tárgyalások első szakaszában a gazdaság jellemzőit illendő körülírni, pl. mennyivel nőhet a GDP és a beruházások szintje, miként alakul az infláció, hogyan változik a lakosság fogyasztása, milyen munkanélküliségi, illetve aktivitási arányt prognosztizálunk. És amikor e paramétereket rögzítettük, kezdődhet a bérvita. Így van ez több mint húsz éve.

Az éves átlagkereset-ajánlás (bérajánlás) nemzetgazdasági szintű orientációs szám, amely segíti (segítheti) a béralkuban részt vevők eligazodását. Kizárólag a vállalkozás (vagy az ágazat) szintjén lehet értelmezni, sohasem az egyén vonatkozásában. Nevezhetjük elvárt magatartásformának is: azt javasolják a makroszintű érdekegyeztetésben részt vevő felek (kormány, országos befolyással rendelkező szakszervezeti és munkaadói szövetségek), hogy a nemzetgazdasági szinten közösen javasolt bérnövelési érték legyen az irányadó az ágazati vagy vállalati béralku-folyamatban. Az országosan kialakított – százalékos formában megjelenített – ajánlás lehet sávos (tól–ig), de egy értékben is rögzíthető, hogy mankóként szolgáljon az ágazati és vállalati szintű bérviták során.

Ma a VOSZ érdekkörébe tartozó vállalkozások képviselői úgy látják, hogy a gazdaság legjobb esetben is stagnál; a GDP várhatóan nem nő, a beruházási ráta igen alacsony szinten marad, a munkaerő-piaci helyzet labilis. Az egyes ágazatok profittermelő és költségviselő képessége igen eltérő; kevesek dinamizálódnak, és sokan küszködnek szinte reménytelenül. Ebben a helyzetben nem tartjuk indokoltnak egy egységes, mindenki számára útmutatást adó irányszám kiadását, mert nemhogy nemzetgazdasági szinten, de még ágazati keresztmetszetben sem látjuk a világos trendeket; tehát adott profilon (szakmán, szakterületen) belül is óriási lehet a gazdasági teljesítmények szóródása. Ilyen divergáló állapotban célszerűbb, ha a munkahely szintjén határozzák meg a bérparamétereket. Saját helyzetük józan mérlegelését követően dönthetnek a munkahelyeken közösen a munkaadók és a munkavállalók az idei javadalmazásról. Hangsúlyozom, hogy nem vagyunk béremelés-ellenesek, sőt továbbmegyek: mindenkit biztatunk (biztatok), hogy ha van perspektíva, ha van teljesítmény, ha van forrás, akkor emeljék a dolgozók bérét, akár az inflációt is meghaladó mértékben! Csak az a véleményünk, hogy a bérkiáramlásnak teljesítményfüggőnek kell lennie. Országos, ágazati és vállalati szinten egyaránt.

A Liga által kiadott nyilatkozat cinizmussal vádolja VOSZ-t. Az értelmező szótár szerint a „cinizmus” megvetést, leértékelést jelent, a „cinikus” jelző gúnyos, epés, kaján magatartásra utal. A tévesen nekünk tulajdonított modor és habitus távol áll tőlünk, távol áll tőlem.

A VOSZ több évtizedes közéleti működése, szakmai állásfoglalásai, ez az írás (valamint korábbi jegyzeteim és nyilatkozataim) együtt talán hitelesen igazolhatják, hogy felelősséget érzünk a vállalkozásoknál dolgozó emberekért (is). Ismerjük sorsukat, látjuk küszködésüket. Erőnk szerint segíteni is akarunk nehéz helyzetükön.

A szerző a VOSZ főtitkára

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.