Haszonlesők

A Fidesz gátlástalan politikai haszonlesőnek nevezte a Demokratikus Koalíciót és az MSZP-t, amiért a két ellenzéki párt élesen bírálta a hókatasztrófa kormányzati kezelését. Ma már tudható, a Fidesz rossz helyen kereste a haszonlesőket. Ahhoz, hogy megtalálja őket, elég csak felidéznie kormánya nyilatkozatait, reakcióit.

Minden rendben...?
Minden rendben...?

Kezdődött minden a csütörtök délutáni fejetlenséggel. A szél már viharos volt, a hófúvások mind nagyobb torlaszokat emeltek, az M7-es autópálya roncstemetővé vált, az M1-esen kígyózott a kocsisor. Az illetékes hatóságok telefonon, interneten jobbára elérhetetlenek voltak, de amúgy sem tudtak többet mondani annál: nagy a baj. Közben a lezáratlan sztrádákra újabb és újabb „felelőtlen” autósok hajtottak fel, mert nem volt ki megvédje őket saját felelőtlenségüktől. Sokuk csak huszonnégy óra múltán szabadult – nem kevesen önerőből. A kormányzati kommunikátorok pedig hosszú ideig hallgattak.

Péntek délre már működésbe lépett a kommunikációs vészelhárítás. Pintér Sándor belügyminiszter, mit sem törődve azzal, hogy akkor még százak vártak segítségre, az autósokat okolta, mondván, miért keltek útra, ha tudták, rossz idő lesz, egyúttal leszögezte: a mentéssel maradéktalanul elégedett. A pénteki belügyminiszteri felütés már jelezte, hogy a kormányzati kommunikáció felvette a szokásos észbontó tempóját, ennek megfelelően a csúsztató, agresszív nyilatkozatok, magyarázkodások lassan átitatták a káosz minden addigi, s azutáni mozzanatát. Megmagyarázták a húsz órát várakozó autósnak, hogy valójában nem is húsz órát töltött a hó fogságában, sűrűn készültek a közszolgálati vágóképek a későn bevetett lánctalpasokról, a segítőkész TEK-esek harci járműveiről, és rezzenéstelen arccal állították, mindenkihez eljutott az ennivaló, innivaló, benzin, holott ez nem volt igaz.

Szombaton már arra is futotta, hogy a Fidesz keményen odavágjon az ellenzéknek, amiért az bírálni merészelte a katasztrófa kezelését, délután pedig jutott idő egy kis filmecske feltöltésére a kormányfő Facebook-oldalára arról, amint épp bajbajutottakon segít. Vasárnap már győzedelmes jelentések szóltak Európa legnagyobb márciusi viharának átvészeléséről, a mentés kifogástalanságáról. Hétfő reggel pedig eljutottunk a (legalábbis eddigi) kommunikációs csúcspontra: Giró-Szász András kormányszóvivő a katasztrófavédelem teljesítményét százszázalékosra értékelve párhuzamba állította a nyugat-európai, valamint a hazai káoszt, mintegy érzékeltetve, kicsit megint legyőztük Európát.

Három és fél nap alatt jutottunk el a tanácstalan, riadt hallgatástól a „meccs” lefújása előtti eredményhirdetésen át Európa legyőzéséig. Arról közben egy szó sem esett: esetleg megvizsgálnák az intézkedéseket, a mentés szervezését okulásként, hogy legközelebb, ha még egyszer ránk tör a legnagyobb márciusi vihar, akkor mondjuk ne 24, hanem „csak” 6 vagy 12 órán át vesztegeljenek a hó és autójuk fogságában családok.

A csúsztatások, ferdítések, a saját érdemek túlértékelése, a hibák, mulasztások szándékos elkendőzése – amellett, hogy súlyosan sérti a keményen teljesítő hivatásosokat és civileket – valójában nem más: gátlástalan politikai haszonlesés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.