Ennek már szinte filozófiai tartalma van. Igaz, ami igaz, mennyivel egyszerűbben alakult volna a világtörténelem, ha a főbb konfliktusokat cukrászipari termékek felmutatásával próbálják feloldani a felek. Jeanne d’Arc feltehetően nem végzi máglyán, az Aurora ágyúi nem okoznak világfelfordulást, és honunkban is elmaradnak a belviszályok, legfeljebb István királyunk helyett ma Szent Túrós Lukács nevenapján van tűzijáték az országban.

Az csak remélhető, hogy úgy száz év múlva az orvostudomány már képes lesz arra, hogy a szóvivő asszony spirituszban őrzött agyának elemzéséből kiderítse, miért van az, hogy a kormányzópárt egyik potentátjának történelmi pillanatokban kizárólag sütemény, pogácsa és kifli jut az eszébe. Vajon volt-e már olyan helyzet az elmúlt húszvalahány évben, hogy az utcán üvöltöző tüntető vaníliás karika hatására visszavonta nézeteit, majd önnön transzparensét megszaggatva lógó orral hazaballagott?

Milyen fogalma lehet a szóvivőnek erről a világról, a való életről, Magyarországról, kérdezhetnénk, különös tekintettel arra, hogy a nápolyi kínálgatásakor Bencsik András fogatlan békemenetesei már a Lendvay utca elején zsidóztak, buziztak és kommunistáztak, a székházban pedig tíz évet ült biztonsági őr aktivizálta magát lelkiismereti okokból, a rend és a jogállam nevében.

Megfigyelhető, hogy amióta kormányon van ez a társaság, a legkisebb konfliktusra is gasztropolitikai válaszokat ad. Amikor tavaly elindultak az első éhségmenetek, Tállai államtitkár kenyeret ajánlott fel a menetelőknek, az idén a lakiteleki polgármester küldött a vonulóknak rántottát, és nem értette, hogy azok miért nem fogadják el. Kormánypárti körökben úgy gondolják, az éhségmenet olyan menet, amelyben mindenki de facto éhes, következésképpen ha két tojásból rántottát adunk a tüntetőnek, akkor feloldódik benne a társadalmi feszültség, megszűnik a nélkülözése, sőt ha almapaprikát is kap a rántotta mellé, már középosztálybelinek érzi magát.

Ennél a kormánypárti hívők annyival fejlettebbek, hogy ők már a kinézetről is kész következtetéseket vonnak le, vissza lehet nézni például a Nol.hu vonatkozó kommentjeit. Ha az éhségmenetelő XXL-es pulóverben vonul, máris elmehet az anyjába, hiszen kommunista bérenc, van rajta zsír, nehogy már panaszkodni kezdjen. Az éhségmenetelő kizárólag akkor hiteles ember, ha percenként ájul bele a mögötte vonuló karjaiba, ha viszont így tesz, akkor nyilván hajléktalan vagy munkanélküli, azok pedig köztudottan nem akarnak dolgozni, tehát ott forduljanak föl, ahol vannnak. Ez ma a keresztény-nemzeti jobboldal szegényfelfogása.

Ami viszont ezt a kényszeres kínálgatást illeti, létezik sokkal hatékonyabb módszer társadalmi elégedetlenség esetére. A februári éhségmenet idején mesélte az egyik résztvevő az Észak-Online-nak: „Alighogy elhagytuk Gyöngyöst, a menet mellett lelassított egy húszmilliós, szürke színű kombi BMW, leengedték az ablakot, és azzal a felkiáltással, hogy ne éhezzél, megdobták egy csupasz zsemlével Tóth Imit. Utána, ahogyan jöttek, el is tűntek.” De bizony nem is másztak be később tüntetők a BMW-s udvarába.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa