Magyarlaktafalva ősidők óta lakott hely. A közeli Sárvölgyben a Neander-völgyi ember telepének bukkantak nyomaira. A leletek tanúsága szerint az egykor virágzó kis közösség kannibalizmus áldozatául esett; a közösség tagjai egymást falták föl, az utolsó előember pedig – tápláléka nem maradván – éhen halt.

2012. július 6. Tard, szegény falu. Vidék. Ló, lovak. Fotó: Kurucz Árpád

Évezredekkel később a szarmaták telepedtek itt meg, akiket a kelet felől érkező kehidák leöltek, illetve elűztek. A kis kehida falut aztán a római légiók tették a földdel egyenlővé. A népvándorlás viharai végigsöpörtek ezen a tájon is; ékes bizonyítékai ennek a közeli Koponya-dombon talált megcsonkított római légiósok maradványai.

Az avarok néptelen, lepusztult vidéken kezdtek szívós földművelő munkába, ám a bezúduló magyar törzsek az őket üldöző besenyők helyett a szelíd, jámbor avarokon álltak bosszút; egy árva avar nem sok, annyi sem maradt, aki örvendezhetett volna annak legalább, hogy az örökös meneküléshez és ezért hátrafelé nyilazáshoz szokott magyarok célt tévesztett nyilai saját csapattársaik között is komoly veszteségeket okoztak.

A későbbi Magyarlaktafalva és környéke Tököny vezér szállásterülete lett. Mivel Tököny vonakodott a keresztséget fölvenni, a nyugatról érkezett szerzetesek kardélre hányták, vele híveit is, a lakosságnak körülbelül felét. A másik fele azonban roppant lelkesedéssel tért át az új hitre. A kuruc időkre a pogány szokásoknak már szinte nyoma sem maradt. Igaz, egyes dokumentumok szerint a huszadik század hetvenes éveiben még előadódott, hogy a Munka Éremrend arany fokozatával kitüntetett, amúgy Tököny vezér nevét viselő termelőszövetkezet inszeminátora – a helyi népnyelven: baszatója –, Huj Levente egy-egy különlegesen szép fehér csődör láttán egy üres olajoshordón dobolni kezdett, hozzá érthetetlen nyelven rikoltozott, és néha tüzet is okádott.

Az Árpád-korban a földesurairól, a Némethy grófokról Németvégnek nevezett falu a török időkben békésen éldegélt a félhold árnyékában, míg csak meg nem érkeztek a várva várt fölszabadító kuruc seregek, melyeknek katonái a lányokat és asszonyokat megerőszakolták, a férfilakosságot pedig kardélre hányták.

Ezután Németvég elnéptelenedett és pusztává vált. 1724-ben sváb parasztok és iparosok telepedtek meg itt, akik aztán közel kétszáz éven át szorgosan gazdálkodtak, gyarapodtak, őrizték régi és új hagyományaikat – a településnek is ők adtak új nevet: Magyarlaktafalva. Örömüket csak az árnyékolta be némiképp, hogy gyarmati sorban éltek; a Habsburg Birodalom alattvalóiként kellett boldogan élniök, mindennap jól lakniuk, és ágyban, párnák közt jobb létre szenderülniök.

A XIX. század derekától egy kis zsidó közösség is meggyökeredzett Magyarlaktafalván, melynek tagjai békében éltek az őslakókkal majd egy évszázadon át. A kommün hetei viszonylag békésen teltek, 1919 novemberében a Héjjas Iván különítményeseihez tartozó Orsovay hadnagy szakasza és román szövetségesei – a direktórium tagjait nem lelvén, mivel az nem volt – jobb híján csupán két zsidó kereskedőt, Blum Jenőt és az ő Csaba fiát akasztotta a tanácsháza előtti eperfára föl. Orsovay még azon az éjjelen, a volt Blumféle kocsma gádorából fölfelé kapaszkodva, hátrabukott a falépcsőn, és oly szerencsétlenül ütötte be fejét egy szétvert boroshordó csonkjában, hogy szörnyethalt.

A pár békésebb évet előbb a hitlerista Volksbund fölbukkanása tette változatossá, majd a férfiak egy részének az SS-be való kényszerű besorozása, s végül a zsidóság megbélyegzése és elhurcolása okozott némi pezsgést. A magyarlaktafalvi németek, mi mást is tehettek volna, bevackoltak a zsidók házaiba, ingóságaikat széthordták, családi papírjaikat, fényképeiket, gyermekjátékaikat, használhatatlannak minősített ruháikat tűzre hányták, a zsidó templomot kifosztották, annak bútorzatát tüzelőnek fölaprították, a tóratekercseket pedig eladták hetven forintért Kolompár Józsinak, a szomszéd falu téglavető cigányának.

1947-ben alföldi kubikusok érkeztek a faluba, és buzgón segédkeztek abban, hogy a magyarlaktafalvi németek nyolcvan százalékát vagonra tegyék és – szerencse a szerencsétlenségben – Németország nyugati felébe telepítsék. A rendszerváltás zökkenőmentesen zajlott Magyarlaktafalván; a Kovács család megszerezte a volt Tököny Szövetkezet földjeit és javait, a birtokokat folyamatosan növeli azóta is. A falu lakosságának kilencven százaléka, orosházi őseik példáját követve, újra cseléd lett.

A koldusbotra jutott lakosság egy része elhagyta a falut, helyükre cigányok költöztek, ami azonban a közbiztonságot nem befolyásolta, köszönhetően annak, hogy a helyi Magyar Gárda, a Véderő és a Magyar Páva Tánc és Harcművészeti Egylet állig felfegyverzett alakulatai naponta békésen masíroznak az utcákon. A falu híven őrzi hagyományait is: a kommunizmus emléknapján minden évben megkoszorúzzák a Tököny téren álló Polgármesteri Hivatal falán a hős mártír, Orsovay hadnagy emlékét megörökítő márványtáblát.