Arról olvasok az interneten, hogy a grúziai Goriban vissza akarják rakni a helyére Sztálin szobrát. A szobrot egy éve vitték el, ám közben kormányváltás volt, és az új kurzus barátságosabban tekint a város szülöttére. Egyébként is Gorinak ez a tény a fő bevételi forrása. A turisták azért látogatnak ide, mert itt született a Visszarion Dzsugasvili nevű iszákos csizmadia fia, Joszif, aki éppen hatvan éve halt meg – úgy is, mint Sztálin marsall, a népek nagy vezére, barátja, a nyelvészet és más tudományok megújítója, aki országokat szabott át, népeket telepített ide-oda, és akinek áldozatai számáról mai napig vitatkoznak a tudósok. Óvodás voltam, amikor meghalt, kisiskolásként megnéztem a korábban róla elnevezett téren az ott maradt bronzcsizmát.

Azt, hogy ki is volt, az irodalom értette meg velem, ami a hatvanas években kezdett megjelenni nálunk. Aztán ez az irodalom eltűnt, Sztálin áldozatairól nem illett írni, beszélni, nehogy a szovjetek megorroljanak miatta. Egyre kevesebben tudják, hogy volt nálunk Sztálinváros, ahogy volt valamennyi országban, amelyet megszerzett. Amikor a szovjeteknél kezdett Sztálin visszatérni, éreztük, nálunk is baj van. Amikor a nyolcvanas években ismét lehetett írni rettenetes korszakáról, tudtuk, hogy nagy változás közeleg.

A hatvan éve meghalt politikus azonban továbbra is itt van. Az Elbától keletre mindenütt. Ahogy Hitler, úgy ő is itt hagyta a keze nyomát: a népek, családok, egyének történetében, megcsonkított és átszabott világunkban, kiürített falvak nyomában. A generalisszimusz öröksége igen eleven. Azt adta át a környezetének, hogy politikai akarattal (erőszakkal) szinte mindent meg lehet valósítani. Legfőbb tanítványa Mao volt. A kínai népnek – mondják – ez hatvanmillió életbe került. Sztálin hosszú uralma alatt megtanította vezetőtársait, hogy posztjuk, életük fabatkát sem ér, ha ő úgy akarja.

Legnagyobb és legvészesebb szellemi öröksége, hogy az orosz nép jó része máig imádja. Az oroszok több mint negyven százaléka tartja nagy vezetőnek, aki az országot birodalommá tette. Neki tulajdonítják a győzelmet a második világháborúban, pedig lehet, hogy megelőzhette volna a háború kirobbanását, ha nem köt szövetséget Hitlerrel. De szövetkeztek, és ő hitt új barátjának. Tetszettek egymásnak.

A mai orosz hatalom követendő történelmi előképet lát benne, így nevelik az iskolákban a diákokat, ezt közvetíti a kormánymédia. Sztálin tehát itt is velünk él. Mert az, hogy szelleme ott lebeg a Kremlben, befolyásolja Európa sorsát is. Olyan orosz hatalommal kell számolni, amely nem utasítja el a sztálini örökség lényegét. Persze voltak torzulások, de ezért feltehetőleg mások feleltek – állítják. A lényeg szerintük a birodalom építésében van. Egy másik máig élő sztálini találmány volt a kettős beszéd, az, amit Orwell oly pontosan írt le az 1984-ben. Mindenről az ellenkezőjét kell mondani, és az emberek majd elhiszik. Ha a bődületes, pusztító és megalázó kudarcot sikernek hirdetjük, esetleg a nép is elhiszi, hogy valóban az. Próbálgatják.